Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Hirdetés

A 20 esztendős támadó középpályás januártól szerepel a német Bundesligában szereplő RB Leipzigben, négy és fél évre írt alá új klubjával, amelyben a szintén magyar válogatott Gulácsi Péter és Willi Orbán is szerepel. A csapat jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán, a Bajnokok Ligájában pedig nyolcaddöntőbe jutott, ahol a Liverpool vár rá.

„Elég nagy lépést tettem most a karrieremben, úgy gondolom, hogy a fejlődésem és a jövőm szempontjából a legjobb döntést hoztuk meg. Nem olyan csapatot választottunk, ahol nagyon kevés esélyem lett volna játszani, hanem arra figyeltünk, hogy van játéklehetőség, hogy hasonló szisztémában játszanak, mint a Salzburg, de mégis egy fokkal nagyobb és jobb csapat”

– nyilatkozta Szoboszlai az M4 Sportnak.

A beszélgetést ide kattintva nézhetik meg.

Korábban írtuk