Fotó: shutterstock.com/Laszlo Szirtesi
Hirdetés

A húszéves futballista lipcsei csapattársát, az elmúlt két évben győztes kapust, Gulácsi Pétert előzte meg szoros küzdelemben, míg a harmadik helyen a német együttes harmadik magyar játékosa, Willi Orbán zárt.

A Magyar Aranylabda kategóriában csak magyar játékosra lehetett szavazni függetlenül attól, hogy az illető a hazai bajnokságban, vagy külföldön futballozik. Szoboszlai Dominik – aki a 2020-as esztendőben a Salzburgban szerepelt – még egy kategóriában első lett, ugyanis egymás után negyedszer választották a legjobb utánpótláskorú játékosnak.

A legjobb NB I-es futballista címet Tokmac Nguen, az OTP Bank Ligában címvédő és éllovas Ferencváros norvég légiósa kapta két klubtársát, a tavaly győztes kapust, Dibusz Dénest, illetve Sigér Dávidot megelőzve.

A legjobb edzőnek a francia Paris Saint-Germain másodedzőjeként Bajnokok Ligája-döntős Lőw Zsoltot választották, aki azóta már a Chelsea-nél tölti be ezt a posztot. Mögötte a fehérvári Márton Gábor és a paksi Bognár György zárt. A magyar futballért dolgozó külföldi szakemberek között Marco Rossi szövetségi kapitány végzett az élen, miután az olasz szakember vezetésével a nemzeti együttes kijutott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Másodikként a Ferencváros ukrán trénere, Szerhij Rebrov végzett, aki 25 év után a BL főtáblájára vezette a zöld-fehéreket.

Korábban írtuk

Az nb1.hu szakportál felkérésére ezúttal a megszokott öt kategória mellett az évtized legjobb futballistáját is megszavazták az újságírók. Ezt a díjat a már visszavonult, jelenleg az U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán nyerte a kapus Király Gábort és a válogatott jelenlegi csapatkapitányát, Szalai Ádámot megelőzve.

A díjat az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a 2012-ben elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre, vagyis az idei volt a 23. alkalom.