Szörfdeszkával az óceánon

– Amikor meghallottam, mire készül, az jutott eszembe, nem lenne egyszerűbb, ha bevenne egy marék gyógyszert?

– Mások is zrikáltak már, hogy szedjek inkább tudatmódosítókat, mondván, azokkal megpróbáltatások nélkül, percek alatt ugyanazt az eredményt érem el, mint a hobbimmal. De engem egész egyszerűen ez az életforma tesz boldoggá, ebben találtam meg a számításomat. Persze van benne veszélyfaktor, de eddig sokkal több örömöt okozott, mint kellemetlenséget, bosszúságot.

– Furcsa, hogy a Vitéz nevű hajójával történt baleset sem vette el a kedvét. Pedig akkor 44 napig bolyongott az óceánon kommunikációs eszközök nélkül…

– Igen, egy vihar következtében felborult és majdnem elsüllyedt a hajóm. Onnantól megszűnt minden összeköttetésem a külvilággal, csak azt tudtam, hogy 4000 kilométer választ el a szárazföldtől. Persze voltak euforikus pillanatai annak a másfél hónapos sodródásnak, például amikor három esős nap után reggel megláttam a napot, vagy amikor elúszott mellettem egy bálna, de volt olyan is, hogy számolni kezdtem azzal, hogy lehet, nem élem meg a másnapot. Közvetlenül a partot érés után azt gondoltam, soha többé nem vállalkozom hasonlóra, de hát utólag minden emlék megszépül.

– Vannak, akiket már egy kétórás repülőút gondolától is kiver a víz…

– Jó, de mondjuk a repülés az veszélyes is, hisz az ember passzív. Be vagy csomagolva egy alumíniumhengerbe, ami irtó magasan, irtó gyorsan megy. És még ejtőernyőd sincs!

– Igen feltűnést keltő hivatást választott. Van ennek köze ahhoz, hogy szülei hét gyermeke közül ön a legidősebb?

– Nem hiszem. Jó pár ismerősöm egyke, és már harmadszor kerüli meg az Északi- vagy a Déli-sarkot. Inkább az a meghatározó, ha az embert gyerekkorában éri egy-két olyan impulzus, ami ebbe az irányba tereli. Én például már 13 évesen maratont futottam, ami azért nem olyan jellemző a tinédzserekre. Szerettem kölyökként is feszegetni a határaimat.

– Saját magának akar bizonyítani?

– Szuper érzés, amikor átadják a sokadik díjadat, vagy amikor több száz ember figyeli érdeklődve a kalandjaidról szóló előadást, majd megveszik az éppen aktuá­lis új könyvedet, de ez a fajta sport nem működne, ha csak a külvilágnak való bizonyítás motiválna. Amikor valaki kint van a természetben egy-két hónapig teljesen egyedül, az sokkal többről szól, mint hogy elkápráztassa a környezetét. Olyan ez, mint egy önismereti tréning.

– Ismerőseim megkérdezték, mégis hogy kell elképzelni azt az eszközt, amin átszelni készül az Atlanti-óceánt, én pedig azt válaszoltam, úgy, mint egy csúszda nélküli vízibiciklit. Találó a leírás?

– Tulajdonképpen igen. Ez nem sportboltban vásárolható, felfújható csónak, hanem egy saját tervezésű és építésű SUP (Stand Up Paddle), amit állva, evezve hajtok meg. Olyan, mint egy nagyobb szörfdeszka, csak van tőkesúlya, kormánylapátja, műszerei, a hátulján pedig egy úgynevezett „life raft”, vagyis mentőtutaj található arra az esetre, ha valami baj történne.

– Neve van?

– Persze! Úgy hívják, hogy Old Benoni. Ez egy sakklépés, egy nyitás. Ha valaki ilyennel kezdi a játszmát, akkor az már nem végződhet döntetlenre.

– Jól látom, hogy ezen a járművön nincs lehetőség arra, hogy szükség esetén elbújjon a külvilág elől?

– Pont ez a lényeg: az ember kénytelen elfogadni azt, amit a természet ad neki. Vihar esetén én védem meg a hajót, nem pedig ő engem, nem mindegy ugyanis, hogy milyen irányból kapja a hullámokat; hosszában is képes felborulni.

– Mit csinál, ha kitör az égiháború? Kikötözi magát?

– Akkor biztos, de jó időben is ki fogom. Sosem lehet tudni…

– Nem sok hely van a fedélzeten. Mit vihet magával egy ilyen túrára?

– Technikai eszközökből elég sok mindent: két telefont, négy nyomkövetőt, napelemeket, különböző mentőeszközöket, kamerát, fényképezőgépet, ruhából viszont minimális mennyiséget, az óceán kellős közepén nem számít a divat. A felszerelés nagyobbik része élelmiszer. Na, persze nem csülkös pacalra kell gondolni, amit a mama csomagol, hanem a hegymászók körében is népszerű energiaszeletekre, illetve zacskós ételekre, amikhez ha hozzáadunk egy kis vizet, máris fogyaszthatók.

– Hol fog aludni?

– A fedélzeten lévő hosszúkás mélyedésben, amibe beleigazgatok egy polifoamot. Napi négy-hat órát szeretnék pihenni húszperces blokkokban. Ez a terv.

– És milyen időjárásra számít az út során?

– Néhány viharba belefutok majd, de az is biztos, hogy sokkal barátságosabb idő lesz, mint most Magyarországon. A víz hőmérséklete az út elején nagyjából 16, a levegőé 20 fok körül alakul, a Karib-térségben viszont már 28, illetve 35 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála. Ez az egyik oka, hogy ezt az útvonalat választottam.

– Mi a másik?

– Hogy ez a legkönnyebben teljesíthető. Az áramlatoknak köszönhetően 8-10 hónap alatt akkor is partot érnék, ha egy métert sem eveznék. Az út során 5200 kilométeres távot kell legyőzni, Gran Canaria déli részétől a Kis-Antillákhoz tartozó Antigua szigetig. Lehetne másfelé is menni, de hát az ember megpróbálja minimalizálni a hülyeséget.

– Mi nyújt nagyobb élvezetet önnek, úton lenni vagy megérkezni?

– Amikor az ember kint van a vízen, az jár a fejében, milyen jó lesz, ha eléri a szárazföldet, aztán nem sokkal azután, hogy partot ér, már menne vissza. Érdekes kettősség ez.

– Konkurenciája van?

– Magyarország viszonylag erősnek számít ebben a közel 150 éves sportágban, bár hozzá kell tenni, a próbát tevők közül nem sokan jártak eddig sikerrel. Én mostanáig kétszer eveztem át az óceánt, a legelső utamat volt feleségemmel, Vikivel tettem meg. Rajtunk kívül Orha Józsefnek, illetve a Kovácsik Levente, Szabó Ádám Norbert kajakpárosnak sikerült célba érnie, a többiek ilyen-olyan okok miatt feladták a küzdelmet. Nemzetközi szinten egyébként nagyon népszerű hobbiról beszélünk: csak most 35 evezős, kabinos hajó van kint az Atlanti-óceánon.

– No de szörfdeszkával próbálkozik valaki?

– Nem. Én leszek az első.

– Mi jelenti a legnagyobb kihívást egy ilyen útnál?

– Bármilyen meglepő, talán az, hogy megfelelő felkészültséggel, eszközökkel ott legyek az indulási pontnál. Ez ugyanis több emberen múlik. Elindulni már jóval egyszerűbb, onnantól én irányítok, tudom, hogy mi fog történni.

– A testét vagy a lelkét terheli meg jobban a túra?

– Megsínyli a szervezet az óceánon töltött időt, rengeteget fogok fogyni, de ez kevésbé lényeges. Amire jobban oda kell figyelni, az a mentális állapot. Extrém körülmények között mindig az elme a legkiszámíthatatlanabb tényező: nem tudhatjuk előre, mit okoz az embernek egy hosszú ideig tartó egyedüllét ingerszegény környezetben. Az biztos, hogy két hét után elveszted az időérzéked, már csak órákban és napszakokban gondolkodsz.

– Sokan azt feltételezik, hogy követi önt egy stáb, amelyek tagjaihoz bármikor segítségül fordulhat. Igaz ez?

– Örülnék, ha lenne annyi pénzem, hogy fizessek egy ilyen gárdát, de ez nem egy előre megrendezett valóságshow. Egy árva lélek nem lesz a közelemben a tengeri élőlényeken kívül.

– Hajóval nagyjából két és fél hét alatt tette meg a szóban forgó távot. Most mennyi időre lesz szüksége?

– Közel két hónapra.

– Az evezésen kívül mit tud csinálni majd azon a parányi hajón egész áldott nap?

– A navigációt kezelni, ivóvizet készíteni, hajónaplót írni, eljuttatni a bejegyzéseket műholdas telefonnal a követőimhez. Lesz tennivaló bőven.