„Eléggé aggódunk, mert e két sportág világszövetségének irányításában akadnak problémák, emiatt jelenleg nagyon alaposan figyeljük, hogy mi történik náluk” – nyilatkozott a német sportdiplomata a francia L’Equipe című lapnak.

Hirdetés

„A sportolók érdekében a lehető leghamarabb meghozzuk a döntést” – tette hozzá.

Egy független vizsgálat eredménye szeptemberben arra világított rá, hogy manipulálták a 2016-os riói olimpia ökölvívótornájának eredményeit. Ettől függetlenül az olimpiai mozgalom vezető szerve régóta elégedetlen a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) irányításával, pénzügyeinek kezelésével és a bíráskodással, jóllehet, a lényeges változtatások, s a NOB-bal való kapcsolatok rendezésének jelszavával lépett hivatalba a szövetség tavaly decemberben megválasztott új elnöke, az orosz Umar Kremljov. A NOB szeptember végi újabb intelmében kifogásolta, hogy az AIBA-nál nincs előrelépés a kívánatos reformok végrehajtásában, s megint kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kikerülhet a párizsi olimpia programjából. Kovács István, akit márciusban neveztek ki az AIBA főtitkári posztjára, a múlt héten úgy nyilatkozott az M4 Sportnak: tavasszal az volt a célja, hogy az év végére visszaállítsák a szervezet renoméját, de a NOB még mindig nem fogadja el őket partnerként. A szeptemberi kritikát elmondása szerint értetlenül fogadta az AIBA, mert a „vádpontok” szerintük nem állták meg a helyüket.

Bach a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségről korábban azt mondta, a jó vezetés mellett „a kultúra megváltozására” is szükség van a szervezeten belül.

Korábban írtuk