Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív, illusztráció)
Hirdetés

Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója az MTI-nek azt mondta, a korábbiaknál is nehezebb jósolni a szokatlan októberi időpont és az időjárási körülmények, a nagy meleg és páratartalom miatt.

„Szoros versenyeket várunk minden számban, sok múlik azon, ki hogyan tud alkalmazkodni a körülményekhez. Négy éve Pekingben két atlétánk végzett a negyedik helyen, két éve Londonban egy ezüstöt és egy bronzot szereztünk, ami sokkal jobb szereplés, pedig a konkrét eredményekben alig volt különbség” – nyilatkozott Kámán Bálint, aki „fullasztónak” nevezte a dohai meleget. A kinti hőség és a légkondicionált létesítmények, így a stadion közötti hőmérsékletkülönbség is nagy megterhelést jelent a résztvevőknek.

Hozzátette, akár extra eredmények, azaz érmek is születhetnek Katarban, de lehet, hogy „csak” döntősei lesznek a magyar csapatnak.

A nevezési listán a hétpróbázó Krizsán Xénia áll a legelőkelőbb helyen, 6619 pontos, júniusban elért országos csúcsával a negyedik. Az Eb-bronzérmes Halász Bence ötödik a kalapácsvetők között 78,54 méteres idei legjobbjával, míg a magyar atlétika első világbajnoka, az olimpiai harmadik Márton Anita kilencedik (19,00 m) a súlylökőknél.

A válogatottból az első napon a kalapácsvető Gyurátz Réka és 3000 m akadályon Wagner-Gyürkés Viktória mutatkozik be.

A vb-ről az M4 Sport élőben közvetít.

A magyar vb-csapat:
férfiak:
Szűcs Valdó (110 m gát)
Halász Bence (kalapács)
Pars Krisztián (kalapács)
Helebrandt Máté (50 km gyaloglás)
Venyercsán Bence (50 km gyaloglás)
Rivasz-Tóth Norbert (gerelyhajítás)
Huszák János (diszkoszvetés)
nők:
Kerekes Gréta (100 m gát)
Kozák Luca (100 m gát)
Farkas Petra (távol)
Nguyen Anasztázia (távol)
Márton Anita (súlylökés)
Gyurátz Réka (kalapács)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m akadály)
Madarász Viktória (20 km gyaloglás)
Szilágyi Réka (gerelyhajítás)