A soproni Stefanie Dolson (b) és a szekszárdi csapatban játszó Zala Friskovec a női kosárlabda NBI döntőjének harmadik találkozóján játszott Sopron Basket – KSC Szekszárd mérkőzésen a soproni Novomatic Arénában 2022. április 23-án. MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

A 14-szeres aranyérmes és az elmúlt hat idényben bajnok Sopron – amely két hete sporttörténelmet írt azzal, hogy első magyar csapatként megnyerte az Euroligát – múlt szombaton óriási csatában győzött az NB I-es finálé nyitányán. Gáspár Dávid együttese odahaza 73-71-re verte a háromszoros ezüstérmes Szekszárdot, majd szerdán a tolnai megyeszékhelyen is jobbnak bizonyult 66-62-vel. A sikert ugyanakkor beárnyékolta Határ Bernadett súlyos térdsérülése: a 208 centis válogatott center külső keresztszalagja és a belső oldalszalagja is elszakadt, így várhatóan csak jövőre térhet vissza.

A túloldalon Djokics Zseljko mester sem számíthatott első számú centerére, Krnjics Szarára, aki még az elődöntőben szenvedett ugyancsak súlyos térdsérülést.

Három nappal ezelőtt a soproniak 71. bajnoki győzelmüket aratták a Szekszárd felett, amely eddig csupán ötször bizonyult jobbnak riválisánál.

A finálé harmadik meccsén 1800 néző, azaz telt ház várta a csapatokat a Novomatic Arénában, és az állóhelyeken két sorban álltak a bajnokavatásra érkezett szurkolók. A hazaiak 7-0-val adták meg az alaphangot, majd a nyolcadik percre tízpontos előny alakult ki (17-7), főként az Európa-bajnok szerb Jelena Brooks révén. A folytatásban a KSC-t elsősorban a bosnyák Nikolina Milic tartotta meccsben, mígnem a 18. percben 20 pontra nőtt a különbség (43-23). A nagyszünetben, 50-28-nál már-már eldőlni látszott a mérkőzés – és a bajnoki cím sorsa -, a mezőny legjobbja, a 32 éves Brooks pedig 15 pontnál tartott.

Korábban írtuk

Térfélcsere után őrizte előnyét a címvédő, a 3×3-as olimpiai bajnok Stefanie Dolson remekül helyettesítette Határt a palánkok alatt, a Szekszárd eggyel magasabb sebességi fokozatban sem tudott közelebb kerülni riválisához. A 65-43-ról induló zárószakaszban 3 és fél perc alatt mindössze 3 pont született, a vendégeknél a magyar válogatott Goree Cyesha is átlépte a 10 pontot, de mérkőzés összképén ez már nem változtatott. A Sopron végig vezetve, megérdemelten nyerte meg a találkozót, s egyben 3-0-s összesítéssel a finálét is.

A meccs hőse az olimpiai bronzérmes Brooks lett 24 ponttal.

A Sopron 1993, 1999, 2002, 2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, valamint 2021 után fennállása 15. aranyérmét gyűjtötte be. A zöld-sárgák fantasztikus hajrát vágtak ki az idényben, mivel két hét leforgása alatt az Euroligában és az NB I-ben is felértek a csúcsra.

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2012: UNI Seat Győr
2013: Uniqa-Euroleasing Sopron
2014: PINKK-Pécsi 424
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Uniqa Sopron
2017: Uniqa Sopron
2018: Sopron Basket
2019: Sopron Basket
2020: nem hirdettek bajnokot a koronavírus-járvány miatt
2021: Sopron Basket
2022: Sopron Basket