Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív
Hirdetés

A 2014-ben vb-ezüstérmes versenyző – aki a magyar dzsúdósport legutóbbi vb-érmét szerezte – a 69 fős mezőny egyik favoritjaként érkezett Japánba csaknem két héttel ezelőtt.

A 64 között a kanadai Zachary Burttel szállt szembe, aki bronzérmes volt a Pánamerikai bajnokságon. Első találkozójuk harmadik percében az MTK dzsúdósa kiemelte és földhöz vágta ellenfelét, amire vazaarit kapott. Fél perccel később egy válldobást mutatott be, majd a bíró videózást jelzett, és kisvártatva újabb vazaarit ítélt, ami már ippongyőzelmet jelentett a 25 éves Tóth számára.

A folytatásban a 2016-os Eb ezüstérmese – aki a versenynap egyetlen magyarja – a perui Daryl Yamamotóval csap össze, aki eddig csak világkupa-versenyeken jeleskedett. A 16 között aztán a mongolok Ázsia-bajnoki ezüstérmese, Altanbagana Gantulga vagy az olasz Nicholas Mungai következhet.

Frissítés: Tóth Krisztián a vigaszágon folytatja

Tóth Krisztián kikapott a negyeddöntőben, így a bronzéremig tartó vigaszágon folytatja szereplését csütörtökön az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokságon.

A csütörtöki csata közepén a lábát fájlaló Tóth megpróbálkozott a védjegyének számító kiemeléssel, de Nyman megkontrázta a dobást, és ő döntötte földre a magyart, amiért vazaarit kapott. Az akció folytatásaként a svéd a földharcban leszorította a 2016-os Eb-n ezüstérmes magyart, aki lekopogással jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

A kézfogáshoz már bicegve odamenő Tóth a tavalyi vb-n második kubai Ivan Felipe Silva Moralesszel találkozik a vigaszági programban, amely magyar idő szerint délben kezdődik.