Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Bár a hangzása és a látványa miatt arra gondolnánk, új, modern sportág alakult, a twirling mégis több évtizedes múltra tekint vissza. Igaz, sokáig kereste az identitását, és mai napig sokan sokféleképpen értelmezik. Ha egy az egyben szeretnénk lefordítani, a szó maga pörgetést, forgatást jelent. Ezért elsőre a mazsorettet látják benne – már csak a bot miatt is –, de valójában a twirlingnek egy része, egy ága a mazsorett. Azok sem tévednek nagyot, akik a tornára és a ritmikus gimnasztikára asszociálnak, sőt még nyomokban jégtáncot is tartalmaznak a mozdulatok. Az egykori versenyző, a szövetség elnöke, Mezősi Ráhel Janka segített a meghatározásban.

– Ahányan vagyunk, annyiféleképpen próbáljuk definiálni, én azt szoktam mondani, hogy a testtechnikai alap a ritmikus gimnasztikához áll a legközelebb, de az RG-ben nagyobb hangsúlyt kap a hajlékonyság, mi pedig a torna akrobatikáját is használjuk. Ehhez jön a bottechnika, amely alapforgatásaiban hasonlít a mazsoretthez, de valójában lényegesen komplikáltabb, magasabb szintű követelményeket támaszt. Sokan a jégtánchoz is hasonlítják, mert az intenzív, energikus mozdulatok ott is megtalálhatók, akárcsak a forgások, a tánc. Ha a legrövidebb megfogalmazást kéne mondanom: a twirling testtechnikája ritmikus gimnasztika akrobatikával, tánccal, miközben a testen és a test körül forog a bot.

Hiába a meghatározás, a mai napig vita övezi a besorolását, de a szövetség elnöke rövidre zárta a kérdést:

– A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, a világszövetség (IBTF – International Baton Twirling Federation) meghatározása szerint a twirling a sport, és annak egy ága a mazsorett.

Korábban írtuk

Talán pont emiatt a sportág pontos indulását is nehéz meghatározni, egyes források szerint a harmincas, míg mások a hetvenes évekre teszik. Magyarország 2006-ban csatlakozott a világszövetséghez (WBTF), akkor kezdődött a nemzetközi versenyzés is.

Mezősi Ráhel Janka 1996-ban, háromévesen mazsorettel kezdte, majd egyik paksi edzője és néhány hazai mazsorett­oktató a horvátoktól szerzett ismeretek alapján kezdte el a twirlinget oktatni. Azt is szokták mondani, hogy a twirling hazai bölcsője Paks.

– Rajtam még sokat gúnyolódtak, hogy ez nem sport, és azt mondták, csak „mazsolázunk”, utalva arra, hogy még csak nem is mazsorettet csinálunk. Nekünk nem voltak olyan hazai edzőink, akik a bottechnikát magasabb szinten oktatták volna, mert itthon nem ismerték a sportágat, ezért az előrelépés és fejlődés érdekében olasz, szlovén, francia edzők iránymutatásával készültünk. Mivel itthon az első sikeres generációnak számítottunk, rendkívüli terhelést kaptunk versenyzői, edzői és versenybírói szinten; azt gondolom, ez is lett a veszte a generációmnak.

Az első hivatalos versenyt 2000-ben Pakson rendezték, a hazai sportági szövetséget pedig 2004-ben alapították meg. Mezősi Ráhel Janka a nővérével, Mezősi Judit Blankával párosban érte el a legnagyobb sikert, a Sydney-ben rendezett világkupán B szint Senior kategóriában hatodikak lettek, ami azóta is a legjobb magyar eredmény világszinten. Két éve vette át az elnöki pozíciót, már több évvel ezelőtt elérték a legmagasabb státust, országos sportági szakszövetségként, a sporttörvényt alapnak tekintve, az előírásokat – és a nemzetközi szövetség szabályait – betartva működnek, vagyis kizárólagos joggal rendelkeznek országos szinten a twirlingsporttal kapcsolatban. Egyetlen egyesület, klub, alapítvány, egyéb szövetség, civil szervezet vagy cég sem írhat ki twirlingversenyt, nem rendezhet képzést, a szövetség iránymutatása tekintendő alapnak. Mezősi Ráhel Janka elmondta, hiába az előírás, a botforgatók és tánccsoportok közül sokan nehezen fogadják el a szabályokat, és folyamatosan próbálnak a twirling név alatt, de jellemzően nem a hivatalos verzióban oktatni, versenyeztetni.

A kétezres évek generációjánál a mostaninak már egyszerűbb az útja, kiépült a sportág rendszere, és az emberek is egyre érdeklődőbbek, fogékonyabbak az újdonságokra. A twirling egyébként nemcsak női sport, férfiak is űzik, ráadásul a legmagasabb szinten, egy-egy nemzetközi gyakorlat rendkívül látványos, energiával, erővel teli. Hazánkban eddig főleg a lányokat szólította meg a sportág. Mezősi Ráhel Janka csoportjába jelenleg több mint huszonöten tartoznak, közülük is kiemelkedik a 12 éves Szayly Zita. Edzője szerint céltudatos, kitartó és maximalista. Már a bajnoki dobogót célozza meg.

– Hét éve találkoztam először ezzel a sportággal egy bemutatón. Már első látásra nagyon megtetszett, látványos, érdekes sportnak gondoltam, de végül egy osztálytársam invitálására vágtam bele első osztályos koromban. Semmilyen gimnasztikai alapom nem volt, előtte inkább úsztam és vitorláztam. A családom is inkább a labdajátékokat részesítette előnyben. Amikor apukámnak elmondtam, hogy a twirlinget választom, a curlinget értette, és furcsállta, hogyan keveredtem jeges közegbe. Nagyon megszerettem a közösséget, barátságos a hangulat, és az edzőnkkel, Ráhellel is nagyon jó a kapcsolatunk. És az is hozzátartozik, hogy szuper zenékre, csinos ruhákban, kisminkelve versenyzünk – mondta Zita.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

A twirling rendkívül komplex sport, nagy koncentrációt igényel. Tulajdonképpen legalább öt sportág technikai nehézségeit foglalja magába. Ahhoz, hogy valaki eredményes legyen benne, fontos a fizikai állóképesség, a koordinációs készség, a pontosság, a ritmus, az ütemezés, és emellett még ott a bot is, amit tanácsos nem elejteni.

– Azért is ajánljuk a twirlinget a gyerekeknek, mert mindkét agyféltekét megdolgoztatjuk, ezáltal sok mindent fejleszt fizikailag és mentálisan egyaránt, a versenyzőink általában jó tanulók is, könnyebben sajátítják el a tananyagot. Mire megjegyeznek egy komplex gyakorlatot, addigra a történelemlecke is megy. Amit a versenyző jobb kézzel, jobb oldalra megtanul, azt utána balra, a ballal is meg kell tanulja. Versenykritérium, hogy a jobb és a bal kéz azonos mértékű használata fellelhető legyen a gyakorlatban, ne legyen csak az egyik oldal hangsúlyos. A gimnasztika pontossága, a tánctechnika, a bottechnika tökéletessége mellett az előadásmód is hozzátartozik. Sosincs maximális tudás, mindig lehet fejlődni és feszegetni a határokat – magyarázta Mezősi Ráhel Janka.

A kétkezesség pozitív hatásait Zita is érzi a mindennapokban. Edzésüket látva, kívülről rendkívül szórakoztató és látványos sportág, de minden másodperce kihívás a versenyzőknek. A 12 éves fiatal tehetség ráadásul úgy küzdötte magát az élvonalba hazai szinten, hogy kezdetben – a tornászmúlt hiánya miatt – egyes elemekkel meggyűlt a baja.

– A gimnasztikával és a spárgával mai napig küzdök, mert nem voltam annyira hajlékony. Két éve nyomtam le a jobb és a bal haránt spárgámat, az angollal még mindig szenvedek, ráadásul ahogy idősödöm, fejlődöm, merevednek a szalagjaim, így már nehezebb. Emellett minden évben új elemeket és koreográfiát tanulunk, ami már önmagában komoly feladat. Mindig arra koncentrálok, hogy az adott új elemet a lehető legtökéletesebben csináljam meg, de közben millió más dologra is figyelnem kell, a bottechnikámra, az előadásmódomra. Bonyolult és nehéz sport a miénk.

Mezősi Ráhel Janka szerint a sportág itthon egyre népszerűbb, bár a pontos létszámot nehéz meghatározni, megközelítőleg kétszázötven fő a szövetségben regisztrált sportolóik száma 2023-ban. Emellett több százan lehetnek olyanok az országban, akik állításuk szerint twirlingeznek, de nem a hazai szövetség előírásai alapján.

– A nemzetközi szövetség folyamatosan újít a szabályokon, ami még vonzóbbá teszi a twirlinget, kevesebb lett a kötelező elem, ezért jobban tudják a versenyzők személyiségére szabni a gyakorlatokat. Kis koruktól együtt dolgozom a lányokkal, ismerem a mentalitásukat, a mozgásukat, látom az erősségeiket. Ha valakinek a testtechnika nehézkesebb, a tánc és bot lesz hangsúlyosabb. A világ sokat változott, a mostani gyerekeknek arra van szükségük, hogy a személyiségüket erősítsük, kiemeljük azt, amiben ügyesek és mellette fejlesszük azt, amiben kevésbé.

Mivel Mezősi Ráhel Janka is a sportágból érkezett, egykori versenyzőként az ambiciózus, motivált tanítványaival könnyen megtalálja a közös hangot. Bár a kétórás edzésen megköveteli a koncentrációt, azért a jó hangulat is garantált.

– Már az első pár versenyem alkalmával, amikor láttam a nagyok előadását, a hatalmas dobásaikat, bonyolult bottechnikájukat, az előadásmódjukat, megfogalmazódott bennem, hogy egyszer én is szeretnék ilyen szintre eljutni. Egyszer ugyan abbahagytam a twirlinget, de sokáig nem maradtam távol. Annyi év munkája áll már mögöttem, nem adom fel, szeretnék idén dobogón végezni az országos versenyen, és a nemzetközi mezőnyben is komoly szintre eljutni. Van még hova fejlődnöm, de motivált vagyok, az egyénin kívül pedig párosban is elindulok, ami a szívemhez közel áll. Olyan hangulatot szeretnék teremteni a gyakorlataimmal, ami hatással lesz a közönségre – árulta el Zita.

A szabályok és a pontozás kategóriánként eltér. Az érthetőség kedvéért a szövetség elnöke elmagyarázta, hogy a versenyeken pontozzák a koreográfiát, a twirlingtartalmat és -technikát, a testtechnikát, amibe beletartozik a tánc, a gimnasztika, az akrobatika és ezek pontossága, az előadásmódot. A botejtésért büntetőpont jár. Mezősi Ráhel Janka azt mondja, minden évben lehetőség van komoly nemzetközi versenyeken indulni, igaz, ezen a területen is hatalmas változás történt.

– Eddig az egyik évben rendeztek Európa-kupát és világbajnokságot, a következőben pedig Európa-bajnokságot és világkupát. Az új versenyrendszer szerint Nemzetek Kupája lesz, és marad a világbajnokság. Jelenleg a magyarok utóbbin még nem vesznek részt. Az indulási alsó korhatár 12 év nemzetközi szinten. Tavaly értük el a legjobb eredményeket európai szinten, három (két egyéni és egy páros) kategóriában jutottunk döntőbe, ami a top 10-et jelenti. Óriási siker és elismerés ez számunkra. A versenyzőink egyértelmű célja, hogy beírják magukat a nemzetközi twirlingtörténelembe.

Hazai szinten idén eddig két versenyt rendeztek, a Magyar Twirling Kupa és Magyar Twirling Bajnokság I. és II. fordulóját, április végén következik a kupa III. fordulója, illetve a bajnokság döntője. A szövetség vezetője úgy látja, hónapról hónapra látványos fejlődés figyelhető meg a mezőnyben, és egyre színvonalasabb produkciókkal állnak ki a versenyzők. A szövetség szakmai alelnöke, Rátkai Márton András nemzetközi bíróként is tevékenykedik, ami a sportág hazai megítélésénél nagy előrelépés, mivel az elmúlt évtizedben nem voltak jelen ezen a területen. A sportágban az olimpiáról is álmodnak.

– A nemzetközi szövetség vezetésében tíz éve tudatosan dolgoznak az olimpiai sportággá válás feltételeinek megteremtésén, a versenyrendszert is ennek megfelelően alakították át. Nekünk itthon az a feladatunk, hogy a sportágat a helyes mederbe tereljük, és ott is tudjuk tartani. Reméljük, nekünk is sikerül hozzátenni ahhoz, hogy olimpiai sportággá váljunk – fűzte még hozzá Mezősi Ráhel Janka.

Látványos, érdekes, a fiatalokat megszólítani képes sport, egyéniben, párosban, csapatban is lehet indulni, nők és férfiak is űzhetik. Ha az olimpiai mozgalom nyitását figyelembe vesszük, nem véletlen, hogy a twirling is pályázik az öt karikára.