A szponzorok számának növelése, a szakágakkal való együttműködés további erősítése és az olimpiai eszme folyamatos életben tartása – csak néhány Kulcsár Krisztián jövőbeli tervei közül. Az egykori világbajnok és olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatói posztját cserélte májusban a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői székére.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Mozgalmas év áll a Magyar Olimpiai Bizottság mögött. Februárban a szervezet akkori vezetője, Borkai Zsolt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Tarlós István főpolgármesterrel közösen bejelentette, hogy Budapest visszavonja pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére, a májusi tisztújító választás új elnököt hozott az ön személyében, és nem mellesleg közben lezajlott rengeteg nemzetközi sportesemény, a vizes, cselgáncs-, finndingi-világbajnokság, szörf-Európa-bajnokság vagy éppen Győrben a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). Hogy érzi, év végére félig üres vagy félig tele a pohár?

– A mi dolgunk itt a MOB-ban minden olyan esemény előkészítése és lebonyolítása, amelyek az olimpiai mozgalomhoz kapcsolódnak. Egyetlen efféle dolgot szerveztünk az évben, sőt amióta létezik egyáltalán Magyar Olimpiai Bizottság, ez pedig a győri EYOF volt. A rendkívül eredményes fesztivál előkészítő munkálatai viszont még jóval az elnökségem előtt, Borkai Zsolt, aki egyben Győr város polgármestere is, idején történtek, ezért nem volna helyes nekem learatnom a babérokat. Ahogyan a többi nagy sportrendezvény esetében is illő szerénységgel igyekeznék a háttérben maradni, hiszen azokat nem mi, hanem az egyes sportági szövetségek szervezték. MOB-elnökként kicsit én is vendégként, igaz, mint sportszerető és a magyar sport fejlődéséért hosszú évek óta dolgozó, büszke vendégként vettem részt rajtuk. Az olimpiával kapcsolatban pedig csak annyit, hogy nagyon szomorú vagyok a visszalépés miatt. De nem adtuk fel: a MOB-nak és az aktuálisan az élén lévő vezetőnek, így természetesen nekem is, mindig az lesz a célom, hogy Budapest egyszer rendező város lehessen. Ilyen friss sebekkel, ilyen rossz közhangulattal ebben az ügyben, azonban még nem időszerű az újabb pályázatról beszélni.

– Közben szeptember közepén, Limában kihirdették a következő két helyszínt: 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles rendezheti meg a nyári játékokat. Számított erre a történelmi kettős döntésre?

– Boldog nem vagyok tőle, még ha előre lehetett is sejteni, hogy így lesz. Ez a döntés tulajdonképpen a NOB válasza egy krízishelyzetre.

– Mifélére?

– Az olimpia megrendezésére hajlandó városok alacsony számának a problémájára. Gondoljunk csak bele a mi esetünkbe is: a 2024-es olimpiára kezdetben Budapesttel együtt hat pályázó volt, amiből a végére kettő maradt – gyorsan szét is osztották köztük a következő két időpontot. Kevéssé gondolom ezt ideális döntésnek, de mivel már eldőlt a dolog, nekünk a 2028 utáni időszakra kell előre tekintenünk.

– Miért nincs tolongás e téren?

– A krízisnek helyspecifikus indokai vannak. A téli olimpiától visszalépő Stockholm, Oslo vagy Innsbruck – itt egyébként egy tartományi népszavazás döntötte el végül a dolgot – esetében inkább a Nemzetközi Olimpiai Bizottság általános megítélésének rosszabbodása, a fenntarthatósági, környezetvédelmi kérdések tisztázatlansága okozták a lakosság bizalmatlanná válását. Nálunk inkább, és ez volt az olimpiáról való népszavazást kezdeményező Momentum fő üzenete is, hitelességi kérdés volt az egész: mennyire kontrollált a közpénz felhasználása, mennyire szállhatnak el az előzetesen tervezettekhez képest a költségek. Vagyis egész egyszerűen pénzügyi kérdéssé silányult a dolog: mennyit bír a hazai gazdaság, és hol a kiadások vége.

– Vagyis hogy hány lélegeztetőgépet lehet venni egy uszoda árából. Máshol kevésbé jellemző az ilyenfajta hasonlítgatás?

– Nyilván mindenhol a világon szeretik tudni az állampolgárok, mire fordítják az általuk befizetett adót. Ez teljesen normális. Az már kevésbé, hogy állandóan a lélegeztetőgépeken aggódunk, meg azon, hány egészségügyi fejlesztést lehetne végrehajtani egy-egy nagyszabású sportesemény rendezési költségeiből, arra az egyszerű összefüggésre viszont sokkal kevesebben gondolnak, hogy ha az emberek tömegesen lejárnának az uszodába, talán nem is volna szükség annyi lélegeztetőgépre. Mindenki döntse el, mivel jár jobban az ország.

– Ez igaz, de attól még nyilvánvaló, hogy egy olimpia rendezése sokszorosába kerül, mint egy világbajnokságé.

– Ha vegytisztán nézzük a szervezőbizottság költségeit, és nem mossuk össze a rendezéshez szükséges, nem sportspecifikus infrastrukturális beruházások árával, már nem is olyan horrorisztikus az összeg. Nem szabad ugyanis egy lapon említeni a kettőt, hiszen nyilvánvaló, hogy ami Los Angeles esetén fel sem merül, például a szállodakapacitás bővítése, útépítések, vasúthálózati fejlesztések, azzal nálunk muszáj külön foglalkozni. De pont ettől voltam mindig is olimpiapárti, hogy egy ilyen világszintű sportesemény ezeket az egyébként is szükséges fejlesztéseket, akár például még egy Duna-híd, a repülőtérre vezető út megépítése, akadálymentesítés és hasonlók, katalizátorként felgyorsítaná.

– Ahogy a budapesti ötkarikás játékok rendezése körüli vita végül már nem is gazdasági, sokkal inkább politikai színezetet kapott, gyakran kritizálják a hazai sportági szövetségeket is, hogy nagyobbrészt politikus áll az élükön. Ez talán magyar sajátosság?

– Nem az. A szövetségek egyébként is önszerveződő entitások, civil szervezetek, ahol a tagság maga választja meg, ki álljon a szakág élen. Tisztújításkor a motivációk mindenhol a világon ugyanazok: olyan vezetés választása, amelyik a legerősebb szakmai és pénzügyi hátteret tudja biztosítani. Magyarországon ma, amikor a pénz az államtól jön, természetes, hogy minden sportág keresi a politikai támogatottságot is. És azt is látni kell, hogy ha valaki remek sportoló vagy edző volt korábban, attól még nem feltétlenül képes egy sportszervezet élén helytállni.

– Ha már gazdasági kérdések, elnökké választása előtt egyik fő céljaként jelölte meg a MOB szponzorainak gyarapítását. Fél év eltelt, van előrelépés ez ügyben?

– Folyamatosan dolgozunk a támogatói kör bővítésén, meglévő partnereinkkel és újakkal is tárgyaltunk, van, akivel már szerződtünk is, és van, akivel még zajlanak az egyeztetések. A cél természetesen nem az, hogy a MOB-ot öncélúan gazdaggá tegyük, hanem hogy forrásokat találjunk szakmai programjaink menedzselésére. Ezért olyan szponzorcsomagot adunk majd a támogatóinknak, amely az eddigieknél több tartalmat nyújt a számukra.

– Még akkor is vonzó ajánlat lehet ez, ha tavaly a sporttörvénnyel összhangban módosították a Magyar Olimpiai Bizottság alapszabályát, amelynek értelmében a MOB a jövőben nem hoz döntéseket, mindössze javaslatokat tesz a sportirányítás területén, és a munkatársainak száma is a harmadára csökkent. Ez nem azt jelenti, hogy kivettek mindenféle irányítást az önök kezéből?

– Azért azt szeretném leszögezni, hogy a változások előtti időszakban sem a MOB volt a végső döntéshozó a támogatások megítélésében, hanem az állami sportirányítás. A sporttörvény módosításával valóban csorbult a bizottság hatásköre, de kevesen tudják, hogy az elvett feladatok többsége ezt megelőzően sem volt a miénk: egyszer idekerült, most pedig visszavették. Én személy szerint teljesen egyetértek azzal, hogy az adófizetők pénzét a kabinet költse el, ne pedig egy civil szervezet: az emberek azért választják meg a kormányt, hogy ilyen ügyekben döntsön. Ugyanakkor az igény, hogy szakmai dolgokban konzultáljanak velünk, nagyon erős, ez pedig bizonyítja, hogy igenis megvan a megfelelő tekintélyünk, nem lettünk súlytalan látszatszervezet. Annál is inkább, mert a klubokkal továbbra is mi állunk kapcsolatban, a problémáikat, kéréseiket mi közvetítjük az államtitkárság felé.

– Kik szorulnak jelenleg a legnagyobb segítségre?

– Még a legerősebb sportágainkban is vannak olyan egyesületek, ahol komoly pénzügyi problémák vannak, de elsősorban a nem tradicionális magyar sikersportágak azok, ahol természetszerűleg nagyobb a lemaradás. 

Szencz Dóra, Farkas Anita