A macedónok ellen folytathatja jó sorozatát szerdán az Európa-bajnoki selejtezőben a magyar férfi kosárlabda-válogatott.

Fotó: MTI, illusztráció



Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese augusztus utolsó napján, Kecskeméten 96-77-re legyőzte a briteket, majd szombaton, Sopronban a luxemburgiak ellen is simán – 89-64-re – nyert, így ha szerdán begyűjti a két pontot, megerősíti első helyét a G csoportban és nagy lépést tesz az Eb-részvétel kiharcolása felé.
    
A selejtező előtt a szakvezető azt mondta, a macedón csapat a legerősebb ellenfél, ráadásul hazai környezetben minden bizonnyal megkapja a közönségtől a szükséges támogatást, már csak ezért is bravúr lenne, ha a Kavadarciban 20.30-kor kezdődő szerdai összecsapás magyar győzelemmel zárulna.
    
Eilingsfeld János, a Paksról nyáron Szolnokra szerződött kosaras – aki 19 pontot dobott a britek ellen úgy, hogy mezőnyből nem hibázott – a szövetség honlapjának azt mondta: nagyon szeretnének kijutni az Európa-bajnokságra. 
    
„Az első két mérkőzésen helyenként jó játékkal aratott két magabiztos győzelem egészséges önbizalmat kell hogy adjon a hárommeccses idegenbeli túrára – utalt arra, hogy a macedóniai után londoni, majd luxemburgi mérkőzés következik. – Bízom a csapatban. Mindent megteszünk azért, hogy ne üres kézzel, győzelem, sőt inkább győzelmek nélkül jöjjünk haza. Ott akarunk lenni az Európa-bajnokságon!”
    
A 40. Eb-nek Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Eb 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.
    
A magyar válogatott legutóbb 1999-ben vett részt Európa-bajnokságon.
        
A G csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Nagy-Britannia 3 (173-175), 3. Macedónia 3 (168-171), 4. Luxemburg 2

A további magyar program:
szeptember 7.: Macedónia-Magyarország, Kavadarci 20.30
szeptember 10.: Nagy-Britannia – Magyarország, London 19.30
szeptember 14.: Luxemburg-Magyarország, Luxembourg 19.30
szeptember 17.: Magyarország-Macedónia, Szolnok 18.00

(Forrás és fotó: MTI)