Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A háromszoros olimpiai bajnok – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – előbb 200 méter háton 2:09.05 perces idővel, majd 200 méter vegyesen 2:08.72 perccel csapott elsőként a célba Kuangcsouban.

Hosszú szombaton történelmi győzelmet aratott, ugyanis ő nyerte az új sorozat első versenyszámát, a 400 m gyorsot. A 29 éves klasszis emellett 200 méter pillangón gyűjtött be egy bronzérmet, míg 200 méter gyorson és 100 méter háton negyedik lett.

A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat, olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket hívja meg. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

A sorozatnak három állomása van, a kínai viadal után május 11-12-én a budapesti Duna Arénában ugranak medencébe a legjobbak, majd május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolisban mérik össze tudásukat 50 méteres medencében.