Fotó: MTI, Kovács Tamás, archív, illusztráció
Hirdetés

A viadal honlapja alapján a vb-második Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros nagyszerű győzelmet aratott az új olimpiai számban, a kenu kettesek 500 méteres versenyében. Féltávnál még csak második volt a világbajnoki címvédő kanadai Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent duó mögött, de aztán remekül hajrázva sikerült megelőznie nagy ellenfelét. A győriek párosa 200-on is begyűjtött egy érmet, ezen a távon harmadik lett.

A harmadik vasárnapi magyar dobogós helyezés az Apagyi Levente, Csizmadia Kolos kettős nevéhez fűződött, az egység másodikként ért célba K-2 200 méteren. A zárónapon még egy döntőse volt a küldöttségnek, a nők hasonló számában Kiss Blanka és Malcsiner Eszter az ötödik helyen végzett.

A magyarok így összesen hét éremmel zártak Duisburgban: szombaton Balla első lett 500 méter egyesben, a kajakos Kopasz Bálint 500-on másodikként, 1000-en harmadikként ért célba, és ugyancsak bronzérmesként végzett Devecseriné Takács Kincső C-1 200 méteren.

A csapat jobbára fiatal versenyzőkből állt a hétvégi, németországi regattán, az volt a cél, hogy a sportolók versenylehetőséghez jussanak, és – a szakmai stábbal együtt – felmérjék, hogy hol tartanak jelenleg a nemzetközi mezőnyhöz képest.