Fotó: MTI/Kovács Tamás
Szalai Ádám (9) harcossága a gólhoz is nagyon kellett
Hirdetés

A mérkőzés kezdetére szinte teljesen megtelt a Groupama Aréna lelátóinak elfoglalható része, az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt ugyanis egy háromezer férőhelyes szektort le kellett zárni. A magyar válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Marco Rossi szövetségi kapitány, akit egyik segítője, Cosimo Inguscio helyettesített.

A magyar csapat intenzíven kezdett, Szoboszlai egymás után két szögletet is elvégezhetett, de aztán a walesiek megtartották a labdát, irányítani próbálták a játékot, s az első védést is Gulácsinak kellett bemutatnia a 10. percben. Ezután két nagy magyar helyzetet láthatott a közönség, előbb Szoboszlai fejese ment el kicsivel a bal kapufa mellett, majd Dzsudzsák indította nagyszerűen Szalait, akinek a középre gurított labdájáról csak centikkel maradt le a becsúszó Holender.

A 25. percben Gulácsinak kellett ismét védenie egy nem túl erős walesi lövésnél, két perccel később Dzsudzsák beívelése után Pátkai próbált ollózva gólt szerezni az ellenfél ötösének sarkáról, de nem találta el a labdát.

Az első félidő végén ismét Dzsudzsák bal oldali, megpattanó beadása után alakult ki veszély a walesi kapunál, de Hennessey kapus rávetődött a pattogó labdára.

Fordulás után tíz percnek kellett eltelnie az első nagy helyzetig, akkor Szoboszlai tüzelt 15 méterről alig a keresztléc fölé. A 60. percben Bale hibázott ziccerben, amikor a kapuval szemben, nyolc méterről Gulácsi kezébe pörgette a jobbról bepasszolt labdát.

A következő negyedóra intenzív mezőnyjátékkal, de szinte eseménytelenül telt, majd a csereként beállt Kleinheisler 18 méteres lövése hosszú idő után ismét próbára tette Hennessey-t, aki bravúrral hárított.

Aztán jött a 80. perc, Korhut ívelt fel pontosan Szalainak, aki a walesi tizenhatoson belül, mellel átvette a labdát, s megpróbált kapura fordulni. Védője elpiszkálta előle a labdát, Pátkai azonban lecsapott rá, és 10 méterről a kapuba bombázta (1-0).

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A vendégek az utolsó pillanatig harcoltak a gólért, a végén teljesen beszorították a magyar csapatot, de nem sikerült betalálniuk.

Válogatottunknak négy mérkőzés után kilenc pontja van, hárommal előzzük meg a második szlovákokat és a harmadik, világbajnoki ezüstérmes horvátokat, illetve hattal a legutóbbi Eb-n elődöntős walesieket, de minden riválisunknál egy meccsel többet játszottunk. Az Eb-selejtezők szeptemberben folytatódnak, a magyarok 9-én a szlovákokat fogadják. Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott továbbra is százszázalékos hazai pályán.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Eb-selejtező, E csoport, 4. játéknap:
Magyarország–Wales 1-0 (0-0)
gól: Pátkai (80.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 ezer néző. V: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai.
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale.
Szövetségi kapitány: Ryan Giggs

A csoport állása:
1. Magyarország 4 3 – 1 6-4 9 pont
2. Szlovákia 3 2 – 1 7-2 6
3. Horvátország 3 2 – 1 5-4 6
4. Wales 3 1 – 2 2-3 3
5. Azerbajdzsán 3 – – 3 3-10 0