Fotó: facebook.com/Puskás Aréna
Hirdetés

Újabb rangos nemzetközi elismerést érdemelt ki a Puskás Aréna: a legszebb sportlétesítmény különdíját nyerte a Prix Versailles építészeti díjkiosztón. A magyar nemzeti aréna a többi közt olyan létesítményekkel versenyzett, mint a londoni Tottenham Hotspur Stadion, a moszkvai VTB Aréna vagy a dubaji al-Maktúm Stadion.

Fürjes Balázs, a Puskás Aréna tervezését, építését és működtetését irányító kormánybiztos a díj kapcsán elmondta:

„Az új Puskást magyarok tervezték, magyarok építették, a felépítése három éven át tizenötezer magyar embernek adott munkát, tizenötezer család megélhetését biztosította. Mindannyian büszkék lehetünk erre a teljesítményre – ez a mi nagy, közös sikerünk.”

Az arénának nem ez az első nemzetközi elismerése. A szakmai zsűri döntése alapján a közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere kiérdemelte a nemzetközi kreatívszakma Oscarját, a Red Dotot. A létesítmény a Stadium Database szakportál közönségszavazásán is remekelt, a 2019-es Év stadionjának választották, a zsűri voksolásán pedig holtversenyben a második helyen végzett.Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját egy éve adták át a Magyarország-Uruguay labdarúgó-mérkőzéssel, melynek tiszteletére a Magyar Posta emlékbélyeget bocsátott ki novemberben.

Az új Puskás az elmúlt esztendőben otthont adott a többi közt az FC Bayern München sikerét hozó UEFA Szuperkupának, a Ferencvárosi Torna Club Juventus és FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésének, míg a magyar labdarúgó-válogatott sokáig emlékezetes összecsapáson jutott ki Izland ellen a hazai társrendezésű Európa-bajnokságra.

Korábban írtuk

Fürjes Balázs kiemelte, a 2021-es év is bővelkedni fog a legkülönbözőbb eseményekben:

„Nyáron a foci Eb-n – a koronavírus-világjárványt remélhetőleg már magunk mögött hagyva – meg fog őrülni Budapest, Magyarország, de a lengyelek és az angolok elleni világbajnoki selejtezőt is nagyon sokan várjuk. A világhírű Aerosmithnek köszönhetően dübörög majd a rock ’n’ roll, hatalmas érdeklődés fogja övezni az Ez az a nap! keresztény fesztivált, és a tervek szerint rengeteg konferenciát, bankettet, egyéb üzleti rendezvényt is tartanak majd az arénában”

– mutatott rá a kormánybiztos.