Bemutatkozott a Forma-1-ben a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick, aki kedden a múlt hétvégi Bahreini Nagydíj helyszínén tesztelte a Ferrari idei versenyautóját.

Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

A Forma-2-ben a Prema csapatnál versenyző 20 esztendős pilóta F1-es debütálását az autósport elitkategóriájának legfontosabb szereplői és a média is kiemelt figyelemmel követte.

A január óta a Ferrari utánpótlás-akadémiáján pallérozódó Mick Schumacher egy 29-es rajtszámú Ferrari volánja mögött gurult ki az eső áztatta szahíri pályára, ahol az F1 hivatalos gumiszállítójának, a Pirellinek a felkérésére a kétszeres világbajnok, és tavaly visszavonult Fernando Alonso az egyik McLarennel tesztelt.

„Olyan ez, mintha visszaforgattuk volna az idő kerekét” – írta Twitter-oldalán a Pirelli, utalva arra, hogy legutóbb 2006. október 22-én, az akkor szezonzáró Brazil Nagydíjon vezetett Ferrarit egy Schumacher, mégpedig a sportág legendájaként számon tartott Michael.

„A kör bezárult” – írta a BBC Mick Schumacher bemutatkozó tesztjéről, míg a világbajnoki címvédő Mercedes istálló – ahol Michael Schumacher 2010 és 2012 között versenyzett – a Twitter-oldalán úgy fogalmazott, „egészen különleges egy Schumacher nevű pilótát újra Forma-1-es autóban látni”. 

A tavaly Forma-3-as Európa-bajnok Mick Schumacher az elmúlt hétvégén mutatkozott be a Forma-2-ben, amelynek bahreini versenyein hatodik, illetve nyolcadik lett. Szerdán a Ferrari partneristállójának, az Alfa Romeónak a Forma-1-es versenyautóját is teszteli majd Szahírban.

A hét elsőségével rekorder Michael Schumacher ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. Az 50 éves sportember 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.