Hidvégi József (Fidesz), Fonyód polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely az elmúlt években szervezte a fonyódi eseményt, a versenyt ezúttal most szombaton bonyolítja le új útvonalon, Zamárdi és Tihany között.

Hirdetés

Hidvégi József kiemelte, tavaly már mintegy 1200 hajóegység teljesítette a Fonyód-Badacsony távot. A rendezvény kinőtte a fonyódi starthelyszínt, ezért szervezte meg idén máshol a szövetség az átevezést. A helyi civil szervezetek szerint azonban ragaszkodni kell a hagyományokhoz, és a Balaton-átevezést az eddigi útvonalon is meg kell szervezni. A kezdeményezés mellé állt a város önkormányzata – fogalmazott a polgármester. A megvalósításban fontos szerepet vállalt a Fonyódi Turisztikai Egyesület – tette hozzá.

Posza Róbert, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy a szervezésben, a biztosítás lebonyolításában országos rendezvényeken tapasztalatot szerzett munkatársak fognak segíteni, az időmérést pedig erre szakosodott cégek közreműködésével oldják meg.

A X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között augusztus 28-án tartják, kedvezőtlen időjárás esetén az esőnap augusztus 29. vasárnap lesz, de az azt követő két hétvégét is kijelölték a szervezők pótnapoknak. A rendezvényen kézi hajtású vízi járművekkel lehet részt venni. Idén 500 hajóegységben korlátozzák a résztvevők számát. Nevezni az esemény hivatalos weboldalán, a balatonatevezesfonyod.hu honlapon lehet augusztus 15-e éjfélig, helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

Korábban írtuk