A Catania és Messina közötti 174 kilométeres, a szervezők által kétcsillagos nehézségűnek ítélt etap a táv fele előtt egy második kategóriás emelkedőt, az 1125 méteres Portella Mandrazzit is magában foglalta.

Hirdetés

Ezúttal hamar kialakult egy ötfős szökevénycsoport, de a mezőny végig kontrollálható távolságon tartotta a különbséget. A hegy meghatározó jelentősséggel bírt a végeredményt illetően, ugyanis a legjobb sprinterek közül a harmadik szakaszon a balatonfüredi hajrában győztes Mark Cavendish, illetve a szintén remek vágtázónak számító Caleb Ewan és Démare is leszakadt. Utóbbinak rengeteget segített a hegyeken remeklő Valter, hogy kezelhető, másfél percen belüli hátránnyal haladjon át a csúcson, így végül a lejtmenetben a három nagy esélyes közül a francia kerekes egyedüliként tudta utolérni a mezőnyt.

A messinai befutóban a Balatonfüreden második Démare bizonyult a leggyorsabbnak a kolumbiai Fernando Gaviria és a 2020-ban Európa-bajnok olasz Giacomo Nizzolo előtt. A győztes idei első diadalát aratta. A három magyar versenyző közül a 104. Peák Barnabás végzett legelőrébb 1:02 perces hátránnyal, de nem sokkal mögötte megérkezett Fetter Erik és Valter Attila is.

Összetettben nem történt változás az élcsoportban, mivel minden versenyző az élbollyal ért célba.

Eredmények:

  • 5. szakasz, Catania-Messina, 174 km:
  • 1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 4:03:56 óra
  • 2. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE) azonos idővel
  • 3. Giacomo Nizzolo (olasz, Israel-Premier Tech) a.i.
  • …104. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 1:02 perc hátrány
  • …127. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 1:13 p h.
  • …145. Valter Attila (Groupama-FDJ) 2:10 p h.

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 18:21:03 óra
  • 2. Lennard Kämna (német, BORA-hansgrohe) 39 mp hátrány
  • 3. Rein Taaramäe (észt, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 58 mp h.
  • …64. Valter 15:37 p h.
  • 65. Fetter 15:46 p h.
  • …130. Peák 30:15 p h.

Csütörtökön a Palmi és Scalea közötti 192 kilométeres táv megtétele vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát rendezték Magyarországon – május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

Korábban írtuk