Fotó: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro
Az összetettben élen álló Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat versenyzője (j) és Caleb Ewan, a Lotto Soudal csapat ausztrál kerekese a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny nyolcadik, Foggia és Guardia Sanframondi közötti, 170 kilométeres szakaszának rajtja előtt Foggiában 2021. május 15-én
Hirdetés

A Foggia és Guardia Sanframondi közötti 170 kilométeres etapon egy második kategóriás hegy után a célba egy negyedik kategóriás emelkedő vezetett. A szakasz elején az oldalszél és a nagy tempó okozott nehézséget, egy ízben a rózsaszín trikós Valter a szakadás után a második csoportban volt, ám csapata segítségével kezelte a helyzetet, és felzárkózott. A mezőny 70 kilométer, a kilencfős szökés kialakulása után nyugodott meg, a Groupama-FDJ által vezetett karaván nyolc percre is elengedte az élcsoportot, mivel abban nem volt olyan versenyző, aki összetettben jól állt volna.

A főmezőny nyugodtan tekert az utolsó rövid, ám meredek kaptató lábáig, akkor viszont a nagy esélyesek fokozták a tempót, a segítő nélkül maradó Valter viszont annak ellenére sem szakadt le, hogy egy bukásnál majdnem elsodorták a szerencsétlenül járt versenyzőtársai. A 26 főre redukálodott üldözők végül a győztes után 4:48 perccel értek célba.

A szakaszgyőzelmet a kilencfős szökevénycsoportból a francia Victor Lafay szerezte meg, a 22 éves Valter 4:48 perc hátránnyal a 29. helyen ért célba.A Groupama-FDJ magyar bringásának előnye továbbra is 11 másodperc a belga Remco Evenepoel és 16 a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt. A rózsaszín trikó 90 éves történetében Valter a 166. versenyző, aki legalább háromszor magára ölthette a legendás mezt.

„Az etap elején a második csoportban találtam magam, ez hiba volt, de nem idegeskedtem, mert olyan versenyzők tekertek ott, mint Bardet és Nibali, és sok volt még hátra a célig – idézte őt a francia hírügynökség. – Későn kezdtem az országúti kerékpározást, javulnom kell még a mezőnybeli pozicionálást illetően. Az, hogy a rószaszín trikót viselhetem, sokat segít ebben” – folytatta, hozzátéve, motivált abban, hogy a következő szakaszon is megőrizze az összetett elsőnek járó trikót.

A mezőny másik magyar tagja, Dina Márton 118. lett 11:14 perces hátránnyal, összetettben pedig négy pozíciót rontva a 91. helyről várja a folytatást 46:42 perccel lemaradva honfitársától.

Korábban írtuk

A szombati szakasz krónikájához tartozik, hogy a pontversenyt vezető ausztrál Caleb Ewan két etapsiker után térdfájdalmai miatt feladta a versenyt, így a ciklámen trikót a belga Tim Merlier vette át.

Vasárnap Valternek még nehezebb dolga lesz, hogy megvédje a legendás Maglia Rosát, mivel két második és egy harmadik kategóriás emelkedő után egy első kategóriás hegytetőn lesz a befutó.

Eredmények:

8. szakasz, Foggia-Guardia Sanframondi, 170 km:

1. Victor Lafay (francia, Cofidis) 4:06:47 óra

2. Francesco Gavazzi (olasz, EOLO-Kometa) 36 mp hátrány

3. Nikias Arndt (német, DSM) 37 mp h.

…29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:48 p h.

…118. Dina Márton (EOLO-Kometa) 11:14 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Valter 31:10:53 óra

2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck – Quick-Step) 11 mp hátrány

3. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) 16 mp h.

…91. Dina 46:42 perc h

Vasárnap a Castel di Sangro és Campo Felice közötti 158 kilométer megtétele és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert teker, amíg május 30-án célba ér Milánóban.