Az MVLSZ szerdai elnökségi ülése után Vári az M1 aktuális csatornának elmondta: határozatképtelenség esetén két nappal később kerül sor az ismétlésre.

Hirdetés

„A tisztújító közgyűlés nagyjából idén október környékén valósult volna meg. Ám a tokiói olimpia halasztása miatt, illetve mivel hallottunk a koronavírus-járvány második hullámáról, így ezt nem szeretnénk kivárni, a szövetség szeretne azonnal reagálni, és a megfelelő törvényes működést biztosítani” – indokolta az időpontválasztást.

„Szeretném folytatni a munkát evvel az elnökséggel. Ha megtisztel a tagság a bizalmával, akkor most négy évre, tehát teljes ciklusra vonatkozóan” – szögezte le az MVLSZ-t 2018 októbere óta vezető kétszeres olimpiai bajnok. Kiemelte: az „operatív és konstruktív” elnökséggel sikereket értek el ezalatt az időszak alatt, köztük megemlítette például a hazai rendezésű idei Európa-bajnokságot, amelyen a női válogatott Hollandiát legyőzve bronz-, míg a férfi együttes Spanyolországot felülmúlva aranyérmes lett, utóbbi ezzel már biztosan résztvevője a jövő évi ötkarikás játékoknak.

Korábban írtuk

„Úgy érzem, nagyon komoly lépést tettünk afelé, hogy a csapataink a tokiói olimpiát megfelelő eredményességgel zárják” – tekintett előre. Hozzátette: a női válogatott elhalasztott kvalifikációs tornája januárban lesz, így fontos, hogy az olimpiai felkészülés utolsó részében töretlen legyen a szakmai munka, ezért is erősítették meg nemrégiben posztján Märcz Tamás férfi és Bíró Attila női szövetségi kapitányt is, mivel – amint azt kiemelte – az MVLSZ „mindig a folyamatosságra törekszik”.

Tisztújító közgyűlést hívott össze az MVLSZ elnöksége

🇭🇺 "A jelenlegi elnökséggel szeretném folytatni a megkezdett munkát!"A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége mai ülésén tisztújító közgyűlést hívott össze július 20-ára, illetve 22-ére. Vári Attila, az MVLSZ elnöke, aki szeretné folytatni a megkezdett munkát, az alábbi videóban indokolja meg a döntést. #waterpolo #waterpolohu #waterpolohungary #polonemzetveletek

Gepostet von waterpolo.hu am Mittwoch, 1. Juli 2020