Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
Dévai Boglárka
Hirdetés

Szigorú feltételek mellett már újra látogathatók a szabadtéri sportesemények Magyarország területén, a nézőtéren azonban a páholyok kivételével csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatnak el a drukkerek, vagyis két néző között három széket üresen kell hagyni, közvetlenül egymás mögött pedig nem szabad helyet foglalni. A védekezés ugyan sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el teljesen, ezért vannak sportágak, amelyek egyelőre nem kockáztatnak. Az alkalmanként több százezer nézőt vonzó Forma–1 – amely számára létfontosságú a szezon újraindítása – a biztonság érdekében zárt kapus futamokat tervez az év hátralevő részére. Így zajlik majd a Magyar Nagydíj is július 17. és 19. között. Az új helyzet óriá­si bevételkiesést jelent majd a szervezőknek, még akkor is, ha idővel javul a helyzet, és engedélyezik a szurkolói részvételt, az elővigyázatosság miatt ugyanis szinte biztos, hogy jóval kevesebben látogatnak ki a sportrendezvényekre, mint általában.

A járvány miatt nemcsak az idén nyárra tervezett olimpiát, hanem a legtöbb kvalifikációs versenyt, világ- és Európa-bajnokságot és szabadidős sporteseményt is lefújták vagy elhalasztották, ennek következtében pedig az idei és jövő évi versenynaptár is jelentősen módosult. A Giro d’Italia kerékpáros körverseny első három etapját Magyarországon bonyolították volna le május elején, ám a rendezők, illetve a nemzetközi szövetség az időpont- és útvonal-változtatás mellett döntött. A rendezvény október 3-tól 25-ig tartana, Budapest pedig 2021-ben adhatna otthont a rajtnak. A Giro d’Italia mellett változott a Tour de Hongrie időpontja is. A legrangosabb, ötnapos magyar körverseny augusztus 29-én rajtolhat. Az új időpont már csak azért is ideális, mert ebben az időszakban a legendás Tour de France mellett nincs másik World Tour-viadal, így van esély a topcsapatok közül is néhányat idecsábítani.

A futball-Európa-bajnokságot, amelynek mások mellett Budapest is házigazdája, jövő nyárra halasztották. Emiatt az eredetileg márciusra tervezett pótselejtezők is csúsznak. A magyar válogatott március 26-án Bulgária vendége lett volna Szófiában, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi–román összecsapás nyertesét fogadta volna, most azonban úgy tűnik, ősznél előbb egyik mérkőzésre sem kerül sor. Bár Magyarországon május 23-án – Európában az elsők között – újraindult a labdarúgószezon, az MLSZ hangsúlyozza, az utolsó bajnoki mérkőzésig folyamatosak lesznek a tesztelések, a játékosoknak, szakembereknek, stábtagoknak, játékvezetőknek, labdaszedő gyerekeknek, fotósoknak és tévés munkatársaknak szigorúan visszafogott életmódot kell folytatniuk egészségük megőrzése érdekében.

Korábban írtuk

Az enyhítésekkel lassan az olimpiai sportágak edzőtermeibe, csarnokaiba is kezdenek visszaszivárogni a sportolók. A vizes sportok képviselői április végétől látogathatják újra a járvány miatt hosszú időn át zárva tartó uszodákat, ám a versenyeket illetően sok még a kérdőjel. A nemzetközi szövetség március 20-án jelentette be, hogy a májusra tervezett budapesti Eb-t augusztusra halasztják, idővel azonban bizonyságot nyert, hogy idén nem lehet lebonyolítani a bajnokságot. A LEN döntése értelmében egy évet csúszik az időpont: a versenyekre 2021. május 10. és 23. között kerül sor. A járvány okozta leállás következtében az úszóknál meghosszabbodott az olimpiai szintidő teljesítésének időszaka, 2021. június 27-ig van lehetőség a bizonyításra minden FINA által kvalifikációs versenynek minősített viadalon. A vízilabda esetében női válogatottunk szempontjából lesz érdekesebb az előttünk álló időszak, a hölgyek ugyanis még nem harcolták ki a tokiói indulási jogot. Erre Triesztben adódik lehetőség, ám a torna időpontja még közel sem biztos, egyelőre a jövő január tűnik alkalmasnak.

A sportlövőkvóták nagy része már elkelt, de az európai versenyzőknek minden szakágban maradt még egy kvalifikációs versenyük, amit nem rendeztek meg. A puskásoknak és pisztolyosoknak a légfegyveres számokban a jövő évi 10 méteres Eb-n, a többi számban, a koronglövőknek pedig a jövő májusra tervezett eszéki összevont kontinensviadalon lesz lehetőségük megküzdeni a kvótákért. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség már véglegesítette új kvalifikációs rendszerét, amely szerint december elsejétől lehet újra olimpiai szinteket teljesíteni. A kényszerpihenő miatt azonban vannak, akik elbizonytalanodtak a folytatást illetően. Márton Anita, aki már biztos induló, nemrégiben azt nyilatkozta, novemberben kezdi meg az alapozást a következő szezonra, akkor fogja eldönteni, tud-e vállalni még egy évet. Az olimpiai bronzérmes súlylökőnek komoly tervei voltak idénre, a játékok után a családalapításra szerette volna helyezni a hangsúlyt, ám a járvány teljesen felforgatta az életét. A pandémia következtében a sportág fedett pályás világbajnoksága is egy évet csúszik, a versenyt jövő márciusban tartják meg.

A tornasportban az összes kontinensbajnokságot törölték márciusban, ezeket a versenyeket év végén pótolják be. Sajnos a tornászaink közül volt, akinek a leállás az ötkarikás álmok szertefoszlását jelentette. Dévai Boglárka nemrégiben elismerte, már nincs esélye kijutni a jövő nyárra halasztott olimpiára. Az Európa-bajnok ugyanakkor hozzátette, céljai között még mindig ott szerepel a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon való részvétel. Bár korábban Ungvári Miklós is elbizonytalanodott a folytatást illetően, az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó áprilisban meggondolta magát, átértékelte a helyzetet, és immár lehetőségként tekint a játékok elhalasztására. Hogy hogyan alakulnak a sportág egyéb versenyei, arról nincs információ, a nemzetközi szövetség ugyanis még nem tette közzé az új menetrendet. Hasonló a helyzet a kajak-kenu esetében is. A vízitelepeken már újraindult az élet, ráadásul megnőtt az érdeklődés a sportág iránt, mivel járványügyi szempontból a szülők biztonságosnak találják. A hazai szezon kisebb versenyekkel júliusban kezdődhet el, a gyorsasági magyar bajnokságok a különböző korosztályokban pedig augusztusban és szeptemberben zajlanak majd.

A koronavírus-járvány olyan hirtelen csapott le a világra, hogy az ökölvívóknál egy kvalifikációs torna is félbeszakadt. Gálos Rolandnak ugyan sikerült kvótát szereznie, ám Fodor Milán, aki egy hajszálnyira volt ugyanettől, csak jövő márciusban léphet szorítóba lengyel ellenfelével, hogy kivívja az indulás jogát. A vívók már javában edzenek, annak ellenére is, hogy egyelőre semmi konkrétat nem tudnak az idei programról. Az olimpiai kvóta kérdéses még a női kard- és férfipárbajtőr-válogatottunknál. Mindkét csapatnak az utolsó kvalifikációs versenye maradt el; a Nemzetközi Vívószövetség úgy tervezi, hogy ugyanott és ugyanakkor rendezi meg az elmaradt viadalokat minden fegyvernemben. Öttusában még 13 kiadó hely van Tokióba. Közvetlenül kijutni az olimpiára egyedül a jövő júniusi minszki világbajnokságon lehet, a maradék kvótákat a kvalifikációs ranglista alapján osztják ki. A ranglistapontokat a jövő évi világkupákon, köztük a március végi budapesti versenyen lehet majd megszerezni.

A birkózószövetség a járvány hazai mérséklődésével összhangban orvosi ajánlást állított össze a válogatott kereteknek és a kluboknak, ennek megfelelően kis csoportokban kezdődhetett újra a munka. Ebben a sportágban jövőre a március közepi budapesti európai kvalifikációs versenyen, majd egy hónappal később a szófiai világkvalifikációs tornán lehet kiteljesíteni a Japánba indulói névsort. Női kézilabdában március 19. és 21. között Győr lesz a házigazdája az olimpiai selejtező 2. csoportja küzdelmeinek. A rendező magyarok az oroszokkal, a szerbekkel és az ázsiai selejtezőcsoport harmadik helyezettjével küzdenek majd meg. A tornáról az első két helyezett jut ki az ötkarikás játékokra.

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége elfogadta és jóváhagyta a szakmai és versenyrendezői bizottság által összeállított módosított hazai versenynaptárt. A szervezet honlapjának tájékoztatása alapján a versenyszezon június utolsó hétvégéjén Kaposváron kezdődik: 27-én és 28-án sprint, rövid- és középtávú amatőr kupát rendeznek. Az asztaliteniszezők szigorú szabályok betartásával folytatják az edzéseket. Egyszerre csak 15-en tartózkodnak a teremben, kétóránként váltják egymást a csoportok. A nemzetközi szövetség még nem döntött az új versenyrendszerről. Férfi egyesben és főként vegyes párosban még van esély kijutni az olimpiára, de hogy hogyan, az még kérdéses. 

A férfi teniszezők viadalait szervező ATP, illetve a női tornák rendezője, a WTA július végéig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt versenyszünetet. Az ATP viadalai közül így már biztosan nem lesz torna idén az eredeti időpontban Hamburgban, Båstadban, Newportban, Los Cabosban, Gstaadban, Umagban, Atlantában és Kitzbühelben, a WTA részéről Båstad, Lausanne, Bukarest és Jūrmala érintett. Esetleges pótlásukról e hónapban várható bejelentés. A Grand Slam-tornák közül Wimbledont már törölték, a francia nyílt bajnokságot pedig szeptemberre tették át, míg a US Open megrendezése kérdéses.

Az eddig megszerzett 80 magyar kvóta
Asztalitenisz: 3
Atlétika: 5
Birkózás: 4
Kajak-kenu: 13
Kerékpár: 1
Ökölvívás: 1
Öttusa: 2
Sportlövészet: 3
Torna: 1
Úszás: 24
Nyílt vízi úszás: 1
Szörf: 1
Vitorlázás: 3
Vízilabda: 12
Vívás: 6+2

Virtuális futóverseny

A hagyományostól eltérő módon, a virtuális térben szervezte meg idén a Vivicittá városvédő futóversenyt a Budapest Sportiroda. Ebben a versenyformában a távokat mindenki egyénileg vagy néhány társsal együtt teljesítette, a távot, illetve az időt telefonos alkalmazással vagy GPS-es órával, futópadkijelzővel mérte mindenki, majd küldte el a szervezőnek, ami alapján végül elkészült az eredménylista.