Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság megnyitója a budapesti MVM Dome-ban 2022. január 13-án

A találkozó előtt látványos megnyitóünnepséggel vette kezdetét a kontinenstorna budapesti mérkőzéssorozata, a csapatokat pedig szinte telt ház fogadta az új arénában.

Hirdetés

A magyar válogatott húszfős keretéből Borbély Ádámot, Győri Mátyást, Nagy Bencét és Sunajko Stefant nem nevezte a meccsre a szakmai stáb.

Nem kezdtek jól a nyomás alatt játszó magyarok, több lövést elhibáztak, ezt kihasználva a felszabadultan és gyorsan kézilabdázó hollandok hét perc alatt 5-2-re elléptek. A 12. percben 3-7-es állásnál Gulyás István szövetségi kapitány időt kért, és hamarosan beküldte Székely Mártont, aki egy bravúros védéssel mutatkozott be a kapuban. Irányító, beálló és balátlövő posztra is érkezett a frissítés, a játék képe azonban nem változott, pontosabb volt az ellenfél és Kay Smits vezérletével őrizte előnyét. Két magyar büntető is kimaradt, így egy félidő után a hollandok megérdemelten vezettek három találattal.

A folytatásban az ellenfél a rendezetlen védekezéssel szemben továbbra is alkalmazta a lerohanást, felállt védőfalnál viszont lassította a játékot, hiszen előnyben volt. Bár a házigazdák egyszer felzárkóztak egy gólra, ezután megint egyre többet hibáztak, amit a hollandok kihasználtak (19-15). Székely bravúros védéseivel tartotta magát a hazai csapat, de a túloldalon Bart Ravensbergen is kiválóan teljesített. A védekezését és a támadójátékát sem tudta hatékonyabbá tenni a magyar együttes, de egy holland időkérés után Bodó Richárd húsz másodpercen belül kétszer is betalált (26-25).

Lékai Máté jóvoltából három perccel a vége előtt összejött az egyenlítés, de miután az ellenfél újra betalált, a magyarok lassan támadtak, a végén Máthé Dominik ismét rontott, ezzel eldőlt a mérkőzés. A magyarok nagy meglepetésre úgy veszítettek, hogy egyszer sem vezettek az egész találkozón, három időkérési lehetőségükből csak egyet használtak ki, és öt átlövőjük közül csupán kettő – Máthé és Bodó – szerzett gólt.

A hollandok legeredményesebb játékosa, egyben a mezőny legjobbja Kay Smits volt tíz góllal, Dani Baijens nyolcszor talált be. A kapusok közül Székely Márton hat, Mikler Roland három védéssel zárt. A két csapat 21. egymás elleni mérkőzésén húsz magyar siker után először győztek a hollandok.

A lefújás után Gulyás István szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a hollandok teljesen megérdemelték a ma esti győzelmet. „Nagyon idegesen játszottunk, nem azt az arcunkat mutattuk, ami jellemző ránk. Sajnos belekerültünk egy olyan spirálba, amiből nem tudtunk kijönni, nem tudtuk a játékosainkat megnyugtatni és vereség lett a vége” – nyilatkozta.

Hozzátette, reményeik szerint a következő mérkőzésükön könnyebben viselik majd az aréna nyomását és azt az elvárást, amit a sok néző támaszt velük szemben. „A portugálok ellen az lesz a legfontosabb, hogy kontrolláltabban kézilabdázzuk, a kezünkben tartsuk az irányítást” – vélekedett.

Bánhidi Bence bokasérüléséről az edző elmondta, az alapos orvosi vizsgálatok után derül ki, hogy a Pick Szeged beállója vállalni tudja-e a játékot vasárnap.

A kapus Székely Márton úgy fogalmazott, a magyar férfi kézilabda-válogatott nem így szeretett volna bemutatkozni a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

„Nagyon csalódott vagyok, de nemcsak én, hanem az egész csapat, mert nem így szerettünk volna bemutatkozni ebben a hatalmas arénában a közönségünk előtt” – nyilatkozta az északmacedón Eurofarm Peliszter játékosa.

Hozzátette: amikor elkezdődött a mérkőzés, azt látta és érezte, hogy talán „egy csavar a gépezetben nem lett a helyére téve”, mert nem úgy kezdtek, ahogyan szerettek volna, ahogyan tervezték és ahogyan fel voltak készítve.

„Sajnos semmit nem adtunk vissza a szakmai stábnak, és talán ez fáj a legjobban” – mondta Székely. Hozzáfűzte, ahogyan beragadtak az első félidőben, azt még talán belefért volna, de a második felvonásban nagyon sok kulcsmomentumban rontottak, gyermeteg hibákat követtek el, nem figyeltek kellően, pedig átfordíthatták volna az állást.

„Ha azokat góllal tudjuk zárni, biztosan máshogy alakul a mérkőzés, akkor biztosan akkorát robbant volna az aréna, hogy azt már nem engedtük volna ki a kezünkből” – vélekedett. „Nem tudom az okát, miért történt így, de biztosan meg fogjuk beszélni, és meg fogjuk kapni azokat az elemzéseket az edzőktől, amelyek rávilágítanak, mi volt a probléma” – mondta a kapus.

Székely szerint nem lenne helyes, ha nyomásról és túlpörgésről beszélnének, hiszen mindannyian élsportolók. „Felrobbant az aréna! Amikor beléptem a bemutatásnál a terembe, csak mosolyogni és nevetni tudtam, mert élvezni akartam minden pillanatát ennek a szép napnak. Jól éreztem magamat, lubickoltam, hiszen Magyarországon, nagyjából 20 ezer szurkolónk előtt játszhattunk, erre a hullámra mindenkinek rá kellett volna ülnie” – nyilatkozta.

Leszögezte: mindannyian készültek erre a hangulatra és arra, hogy hatalmas lesz rajtunk a nyomás, de ezeket ki kellene zárni, ezekkel nem lenne szabad foglalkozniuk.

„Nagyon szeretném, hogy ezt mihamarabb lezárjuk fejben, mert ez egy Európa-bajnokság, és ha ebben a gödörben maradunk, annak rossz vége lesz. Most jön két nagyon fontos és egyáltalán nem egyszerű mérkőzés, amivel tovább tudunk jutni a középdöntőbe, amit mindennél jobban szeretnénk” – magyarázta.

Korábban írtuk