Hirdetés

Egyéniben Demeter a nyolcadik, Bőhm a tizedik, a 18 fős döntő negyedik magyarja, Bereczki Richárd a 13. helyen végzett.

Csapatban a magyarok 12 ponttal maradtak el a győztes franciáktól. Harmadikként a németek végeztek.

A 69 fős mezőny kedden a selejtezővel kezdett, onnan 36-an léptek tovább. Ezt követte a szerdai körvívás, melynek eredményét magukkal vitték a versenyzők az elődöntőbe, és a továbbjutók a döntőben is ezzel a pontszámmal kezdtek. A csütörtöki elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, a szombati döntőbe csoportonként az első hét közvetlenül, további négy öttusázó pedig pontszáma alapján jutott be. A 18-as fináléban mind a négy magyar ott lehetett, Magyarország volt az egyetlen, melynek valamennyi indulója részt vett a férfiak döntőjében.

A szerdai vívást a magyarok közül Bőhm fejezte be a legjobb eredménnyel, 21 győzelemmel és 14 vereséggel, ezzel a döntőt holtversenyben az 5-7. helyről kezdhette meg. Demeter 20/15-tel a 8-11., Szép 18/17-tel 12-14., Bereczki pedig 15/20-szal a 16. volt a versenynap elején. A lovaspályán Demeter, Szép és Bereczki hibátlanul és szintidőn belül ment végig, Bőhm lova egy akadályt vert le, ez hét pont levonásával járt a lehetséges 300-ból. Utóbb Demeter 10 pontos büntetést kapott – a vb eredményközlője szerint.

Korábban írtuk

A mezőny ezt követően az emelt páston vívott bónuszpontokért, a rangsoroló vívás sorrendje alapján fordított sorrendben kezdtek, a győztes maradt mindig a páston. Minden sikeresen megvívott asszó két pontot ért, kivéve az utolsó, amely négyet. Bereczki négy ellenfelét győzte le nyolc pontért, az őt megállító Szép négy, Demeter két pluszpontot szerzett, Bőhm viszont kikapott pástra lépése alkalmával.

Ezután a 25 méteres, nyitott medencében 200 méter leúszása várt a döntősökre. A magyarok közül Bőhm érte el a legjobb időt, 2:01.60 perccel negyedik lett. Bereczki (2:01.98) a hatodik, Demeter (2:02.08) a hetedik, Szép (2:04.23) pedig a kilencedik időt úszta.

A négy lövősorozattal megszakított 5×600 méteres futásnak Bőhm a negyedik, Demeter a nyolcadik, Szép a 11., míg Bereczki a 13. pozícióból vághatott neki. A kombinált számban kiélezett verseny alakult ki, csak a tavaly olimpiai bajnok brit Joseph Choong előnye volt viszonylag jelentős. Szép már az első lövészetével ígéretesen javított a helyzetén, mert harmadikként jött ki az állásból Choong és az egyiptomi Mohamed Elgendi mögött, és ezt a helyét végig meg is őrizte. Az első három ebben a sorrendben futott a célba. Eközben a középmezőny tagjai komoly küzdelmet folytattak a minél jobb helyezésekért. A kombinált számban Szép (10:14.00) a második, Demeter (10:34.70) a nyolcadik, Bőhm (10:47.10) a 11., Bereczki pedig (10:51.10) a 13. időt érte el.

A fináléba a magyarok négy, a franciák, a németek és a csehek három-három versenyzővel jutottak be, de Jan Kuf a lovaglásban leesett a lóról, pont nélkül zárt, és a folytatásban már nem versenyzett, emiatt a csehek kiszálltak az érmekért folyó versengésből. Végül kis különbséggel győztek a franciák, a magyarok és a németek előtt.