Az olimpiai számokat tekintve egy aranyat, négy ezüstöt és egy bronzérmet szerzett Hüttner Csaba szövetségi kapitány csapata a dán fővárosban.

A leghosszabb távon a kenusoknál a szombaton 1000 méteren bronzérmes Adolf Balázs ugyanúgy Sebastian Brendellel vívott nagy csatát a győzelemért, mint két éve, Szegeden, de most más lett a csata végkimenetele. A német címvédő és a 22 éves magyar versenyző felváltva vezetett, majd az utolsó fordulónál Adolf becsúszott Brendel elé és mindketten megkezdték a hajrát. Az utolsó méterekig fej fej mellett haladtak, de a végén az Óbudai Ganz VSE kenusa hajójának orra ért előbb a célba, így ezúttal ő lett a világbajnok.

„Erő és kitartás is kellett ehhez a versenyhez, de kőkemény taktikai csata volt. Brendel öreg róka, sok trükköt, fortélyt ismer, talán ez volt a legmegterhelőbb, hogy ezeket mind kivédjem és jól reagálják rájuk. Éreztem, hogy a fordulóknál szerezhetek egy kis előnyt, s ez a végén is működött.” – nyilatkozott a fiatal magyar sportoló. 

A jó maratoni eredményekkel is rendelkező, idén ebben a szakágban Európa-bajnok Kisbán Zsófia is nagyszerű taktikával evezte végig a távot. Már a rajt után az élre álló duó, a címvédő fehérorosz Volha Klimava és a két éve mögötte második chilei Maria Mailliard után eredt, és végig tartotta is mögöttük a harmadik pozíciót. A hajrához érkezve aztán elment a dél-amerikai mellett, s ugyan arra már nem volt esélye, hogy a fehéroroszt is beérje, nagyon örült az ezüstéremnek.

„Nagyon boldog vagyok, hogy dobogóra állhatok és hogy ezt a chilei lányt meg tudtam előzni, mert tavasszal, a világkupán nagyon erős volt. Nem hittem volna, hogy ennyit tudok fejlődni. Tudtam, hogy ez a verseny nem az első ötvenen dől el, és végig hittem benne, hogy tudok majd előzni.” – értékelt a Lágymányosi Spari 23 éves kenusa.

Korát meghazudtoló érett versenyzést mutatott be a 19 éves Kőhalmi Emese is a kajakosoknál. Már az elején bebetonozta magát az élcsoportba, majd a végén faképnél hagyta riválisait, s végül magabiztosan győzött.

„Közben éreztem, hogy elég jó tempót tudok jönni, és tudtam, hogy ha az utolsó egyenesben elöl vagyok, onnan már nem tudom elveszíteni. Készülök a két hét múlva sorra kerülő maraton világbajnokságra is, így jó az állóképességem, maradt a végére is erőm.” – mondta a KSI versenyzője, aki két hete még a portugáliai utánpótlás vb-n versenyzett, s nyert két aranyat.

A záró számban, férfi kajak egyes 5000 méteren az idén Európa-bajnok Noé Bálint a portugál Fernando Pimentával és a hazaiak képviselőjével, Mads Petersennel vívott nagy csatát, ők hárman szinte végig a többiektől nem zavartatva haladtak az élen. A befutó aztán hasonlóan alakult, mint a férfi kenusoknál, Noé és Pimenta fantasztikus harcát láthatta a közönség az aranyért, s végül itt is a magyarok örülhettek a végén.

„Az edzőm előzetesen mondta, hogy egy pillanatig se kételkedjek abban, hogy meg tudom csinálni, és végig úgy is csináltam mindent, ahogy elterveztem. A végén nem gondolkodtam, csak hajtottam.” – mondta a Budapesti Honvédot erősítő Noé Bálint, aki szombaton szerzett egy bronzérmet is Kulifai Tamással párosban, 1000 méteren.

Eredmények:

5000 m:

férfiak:

——–

K-1, világbajnok:

   Noé Bálint 20:02.96 p

2. Fernando Pimenta (Portugália) 20:03.19

3. Mads Pedersen (Dánia) 20:13.25

C-1, világbajnok:

   Adolf Balázs 23:08.62 p

2. Sebastian Brendel (Németország) 23:09.28

3. Kirill Samsurin (Oroszország) 23:30.18

nők:

—-

K-1, világbajnok:

   Kőhalmi Emese 22:57.48 p

2. Jennifer Egan (Írország) 22:58.58

3. Lizzie Broughton (Nagy-Britannia) 22:59.45

C-1, világbajnok:

   Volha Klimava (Fehéroroszország) 26:18.94 p

2. Kisbán Zsófia 26:37.32

3. Maria Mailliard (Chile) 26:39.51

Ezüstérmes Csipes Tamara K-1 500 méteren

Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Csipes Tamara (j) a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek nõi 500 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.
Hirdetés

Ezüstérmes a Hajdu, Fekete duó C-2 500 méteren

A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó ezüstérmet szerzett a kenu kettesek 500 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hajdu Jonatán (elöl) és Fekete Ádám a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek férfi 500 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.

Bronzérmes a Bragato, Nagy duó C-2 200 méteren

A Bragato Giada, Nagy Bianka duó bronzérmet nyert a kenu kettesek 200 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Bragato Giada (elöl) és Nagy Bianka a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek nõi 200 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.

Ezüstérmes a magyar női kenunégyes

A Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura, Opavszky Réka összeállítású magyar női kenunégyes ezüstérmet szerzett 500 méteren a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Balla Virág, Takács Kincsõ, Gönczöl Laura és Opavszky Réka (elõrõl-hátra) a kajak-kenu világbajnokság kenu négyesek nõi 500 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.

Ezüstérmes a magyar női kajaknégyes

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Gazsó Dóra Alida összeállítású magyar női kajaknégyes ezüstérmet szerzett 500 méteren a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Gazsó Alida (elõrõl-hátra) a kajak-kenu világbajnokság kajak négyesek nõi 500 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.

Bronzérmes a kenu vegyes páros

Korisánszky Dávid és Takács Kincső bronzérmet szerzett a kenu vegyes pársok 200 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Korisánszky Dávid (elöl) és Takács Kincsõ a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek vegyespáros 200 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.

Aranyérmes a Lucz, Csizmadia kajak vegyes páros

A Lucz Anna, Csizmadia Kolos duó aranyérmet szerzett a kajak vegyes párosok 200 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A aranyérmes Lucz Anna és Csizmadia Kolos a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek vegyespáros 200 méteres versenyének döntõje után a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.
Korábban írtuk

Ezüstérmes Kisbán Zsófia C-1 5000 méteren

Kisbán Zsófia ezüstérmet szerzett a kenu egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A másodikként célba érõ Kisbán Zsófia a kajak-kenu világbajnokság kenu egyesek női 5000 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én

Aranyérmes Adolf Balázs C-1 5000 méteren

Adolf Balázs aranyérmet szerzett a kenu egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Adolf Balázs (j) a kajak-kenu világbajnokság kenu egyesek férfi 5000 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én

Aranyérmes Kőhalmi Emese K-1 5000 méteren

Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett a kajak egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az aranyérmes Kőhalmi Emese a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek női 5000 méteres versenyének döntője végén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én

Aranyérmes Noé Bálint K-1 5000 méteren

Noé Bálint aranyérmet szerzett a kajak egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek férfi 5000 méteres versenye döntőjének rajtja, köztük Noé Bálint a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én