A 35 éves Matuidi egy videóban hozta nyilvánosságra döntését. Kiemelte: nagy európai klubokban is futballozott, viselte a válogatott mezét, megadatott számára, hogy a szenvedélyéből éljen. Leginkább ezekre emlékezhet majd profi pályafutásáról.

Hirdetés

Matuidi 2004 és 2017 között hazájában (Troyes, Saint-Étienne, Paris Saint-Germain) szerepelt, majd 2017-20 között a Juventus, 2020-21 között pedig az Inter Miami játékosa volt. Legnagyobb klubsikerei között Párizsban öt, Torinóban három bajnoki címet ünnepelt. Legutóbbi két idényében, 2020-ban és 2021-ben az Inter Miamit erősítette, több mint egy éve azonban már nem lépett pályára, mert a klub az idei szezonban nem számított rá.

A válogatottban 2010 és 2019 között 84 alkalommal szerepelt és kilencszer volt eredményes. Tagja volt a 2016-os Európa-bajnokságon döntős, míg a 2018-as világbajnokság aranyérmes francia csapatnak.

Korábban írtuk