Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A végül bronzérmet szerző Kovács Sarolta a tokiói olimpián
Hirdetés

A Nemzetközi Öttusaszövetség november negyedikén döntötte el, hogy kiveszi a lovaglást az öttusa számai közül. Bátonyi Balázs, a Honvéd öttusaedzője és kollégái egyelőre még nem tudják, hogy a vívás, az úszás és a futással egybekötött lövészet, az úgynevezett laserrun mellett mi lesz az öttusa ötödik versenyszáma. Annyi egyelőre biztos, hogy a 2024-es párizsi olimpián még megmarad a lovaglás, azonban egy korábbi döntés eredményeképpen a programot 90 percre rövidítették, és kieséses rendszerben (selejtező, elődöntő, döntő) rendezik meg a versenyt.

Ezt a módosítást még támogatták az edzők és a sportolók, mivel széles körben elfogadott cél, hogy az öttusa a nézők számára sokkal élvezhetőbb és követhetőbb legyen. A program rövidítésének köszönhetően egy stadionban zajlanak majd a versenyek, amelyeket így dinamikusabbnak találhat majd a közönség mind a helyszínen, mind a tévé előtt. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy Balczó András idejében egy öttusaverseny még öt napig tartott. A lovasszám kivezetéséről titokban született döntés, amelyet a szövetség szűken vett vezetése hozott meg. A UIPM tisztújító kongresszusára két hét múlva kerül sor, de a változások kérdése elvileg nem kerül terítékre. A helyzet érdekessége, hogy a jelenlegi elnök, Klaus Schormann a tisztújításon ellenjelölt nélkül indul újra a pozícióért.

– Két-három héttel ezelőtt még csak a lovas szabályok módosításáról volt szó, a nemzetközi szövetségben arról folyt a vita, hogy milyen változásokat vezessenek be. Arról szó sem volt, hogy kiveszik a lovaglást – mondja Bátonyi Balázs.

A szerényebb lovastudású országok örülnek a döntésnek. A magyarok azonban erősek a lovaglásban, a hazai szakmai berkeken belül a többség ezért nem elégedett a változással, a mi versenyzőinket ugyanis ez különösen érzékenyen érinti. Az elégedetlenséggel azonban nincsenek egyedül a magyarok. A legutóbbi fejlemények szerint több mint 667 jelenlegi és volt öttusázó nyílt levélben szólította fel lemondásra a Nemzetközi Öttusaszövetség vezetőit. Az aláírók között több magyar sportoló neve is feltűnik, a hazai szakosztályok környékéről azt hallani, hogy a lovaglás nélkül eltűnik a sportág sava-borsa.

Korábban írtuk

– Nem tudjuk még, hogy mi lesz. Én pesszimista vagyok a jövőt illetően, már azzal kapcsolatban is kétségeim vannak, hogy hosszú távon egyáltalán van-e létjogosultsága az öttusának az olimpián, úgy is, hogy lovaglás helyett más lesz az ötödik versenyszám. A nemzetközi szövetség ezzel szemben úgy látja, hogy a módosításokkal van csak jövője a sportágnak – érzékelteti a bizonytalanságot Bátony Balázs.

Már a 90-es években felvetődött, hogy a biciklizés váltja a lovaglást, de a nemzetközi szövetség hivatalosan akkor még nem nyilatkozott erről semmit. Leghamarabb a UIPM tisztviselői számára szervezett monacói egyeztetésen születik döntés. Hogy milyen hatással lesz a változás a magyar öttusasportra? Bátonyi Balázs szerint jelentős lemorzsolódás következhet. A tapasztalat ugyanis az, hogy sokan a lovaglás, a ló szeretete miatt választják ezt a sportot. Közel sem biztos, hogy a jelenleg aktív versenyzők alkalmasak lesznek arra, hogy egy teljesen más képességeket igénylő versenyszámban is megméressék magukat. Az sem mellékes, hogy a lovaglásnak jelentős a költségvonzata.

– A lovaglás drága sport, egy átlagos keresetű magyar család nem feltétlenül tudja megengedni magának, hogy a gyereket lovaglásra járassák. A versenyló nagyon drága, a tartása, az etetése is sokba kerül.

A sportlovaglásedzés alkalmanként 7-10 ezer forintba kerül. A bérlovak minősége is kérdéses, bizonytalan, hogy azok a lovak alkalmasak lennének-e szakmai munkára. Jelenleg itthon a sportágtámogatásnak köszönhetően a felszerelések nagy részét a klubok állják, így sokaknak az öttusán belül volt rá eddig lehetőségük, hogy megfizethető áron lovagoljanak. Egyes kluboknak van saját lóállományuk, és sok lovat tart a Magyar Öttusa Szövetség is, ahol a pesti képzés történik. Hatalmas a jelentősége a sportág jövője szempontjából, hogy vonzónak találják-e a fiatalok. Bár az öttusa sosem számított tömegsportnak, az idei ifieredményeket tekintve biztató a kép, az Európa- és a világbajnokságon is kiváló teljesítményt hoztak a magyar sportolók.

– Lehetne több gyermek is, de azért nem panaszkodhatunk a létszámra. Sok köztük az olyan elkötelezett tehetség, aki szeretett volna eljutni az olimpiára az eddigi formátumban. Nagy kérdés, akarják-e majd folytatni az új szabályok szerint is.

A nézettségi mutatók miatt régóta kérdéses az öttusa mint olimpiai versenyszám jövője. Az eddigi változtatások és a lovaglás kiiktatása is arra irányulnak, hogy olimpiai sportág maradhasson. Régóta érezhető volt a nyomás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről, az idei játékokon történt fiaskó pedig nem javított a sportág megítélésén. Emlékezetes, hogy Tokióban a német lovas, Annika Schleu lova nem akart elindulni. Az addig nagy előnnyel vezető Schleu egy átlagos lovaglással és futással gond nélkül aranyérmet szerzett volna, a nullapontos lovasszám azonban olimpiai álmai végét jelentette. Ráadásul nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy Schleu korbáccsal ösztökélte a lovat, az edző pedig rácsapott ököllel a kudarcos lovaglást követően. A történet megértéséhez tudni kell azt is, hogy a külföldi versenyeken a sportolók kölcsönlovakat használnak, amelyeket sorsolással osztanak ki közöttük.

A változtatás kényszere azonban nem csak az öttusasportot teszi próbára. A több évtizedes sportriporteri múltú Szombathy Pál szerint mára döntő tényező a sportok piacosíthatósága. Azok a sportágak, amelyeket kevesen kísérnek figyelemmel, nem jutnak hozzá a megfelelő támogatáshoz, elmaradnak a szponzorpénzek. Szombathy Pál a Demokratának elmondta: az uralkodó korszellem abba az irányba taszítja a világot, hogy nem tudunk elmélyülni, mindennek nagyon egyértelműnek, célra törőnek, képinek kell lennie. Ez a sportra is nagy hatással van.

– Ami bonyolult, azt egyszerűsíteni kell, ami lassú, azt gyorsítani, ami hosszú, rövidíteni – foglalja össze Szombathy Pál a piacosítás főbb szempontjait.

A szakember szerint az öttusa képviselői előtt most két út áll: vagy megőrzik a hagyományaikat, és lemondanak az olimpiai sportági státusról, vagy elfogadják, hogy fontosabb az olimpia, és akkor a jövőben biciklivel, tíz év múlva motorral, harminc év múlva autóval versenyeznek majd.

Szombathy Pál szerint a lovas szám egyébként is rettenetesen nagy igazságtalanságokat rejt magában. Mivel a versenyzők nem tudják magukkal vinni a lovaikat a világ másik végére, ezért döntő jelentőségű, ki alá milyen lovat sorsolnak. Ez a kockázat a biciklizés esetében fel sem merül. Ha viszont kerékpárra vált az öttusa, akkor már majdnem triatlon lesz belőle, így külön sportágként értelmetlenné válik. Szombathy hozzáteszi: nem lehet általában kijelenteni, hogy rossz felé haladnak a dolgok, és régen minden jobb volt. Tény viszont, hogy van egy trend, ami mindent az egyszerűség és eladhatóság irányába tol. Jó példa erre a futball.

– Lehet görcsösen ragaszkodni a klasszikus szabályokhoz, ám a sportolók fizikai teljesítőképessége – a specifikus edzésmódszereknek köszönhetően is – annyit javult az elmúlt évtizedekben, hogy a nézők azt látják, hogy a harminc-negyven évvel ezelőtti futballmeccsekhez képest a mai focisták úgy játszanak, mintha kispályán rúgnák a labdát. Nem lenne ördögtől való gondolat, ha a jövőben tizenegy játékos helyett heten állnának fel csapatonként a pályára. Közben az élvonalbeli játékosok évente 60-70 meccset játszanak a felgyorsult játékmenetben. Ilyen körülmények között vannak olyan változtatások, amelyek kifejezetten jót tesznek egy sportnak.

A televíziózási szokások is drámaian megváltoznak, aminek szintén döntő szerepe lesz abban, hogy nagyon szép, klasszikus sportok tűnnek majd el az olimpiai sportágak közül. A médiamegjelenés egyrészről olyan támogatási rendszerbe helyezi a sportágakat, amely elősegíti a költséges működésüket, másrészről presztízsszempontból is nagy jelentőségű, hogy melyik sportág szerepel az olimpián. Ez döntő tényező az utánpótlás toborzásában, műhelyek létrehozásában. Persze vannak olyan sportok, mint az ökölvívás, a tenisz és a futball, amelyeket kevesen néznek az olimpián, viszont jól megvannak olimpiai részvétel nélkül is.

– A valóság az, hogy az olimpiai eszményből mára nem sok maradt, az olimpia hatalmas biznisz, a nyereségről és a nagy szponzorokról szól. Ha az eredeti eszmények dominálnának, akkor ellen tudnának állni az üzleti alapú változások igényeinek.

Vannak olyan hagyományos olimpiai sportágak, mint a birkózás vagy a súlyemelés, amelyek tradicionális jellegük ellenére is folyamatosan Damoklész kardját érezhetik a fejük fölött lebegni. A nézők több esést, több nyekkenést és több drámát szeretnének látni a szőnyegen, ezért az illetékesek egy nap majd úgy dönthetnek, hogy a kötöttfogású birkózás helyett jöjjön inkább a karate vagy a full contact. A vívás sincs egyszerű helyzetben, át kellett alakulnia, hogy a nézők számára élvezhető legyen.

A kerékpársportnak azonban kifejezetten jót tett a technika fejlődése, a drónok megjelenése óta sokkal többen követik a televízión keresztül is, hiszen látványában egy természetfilm és egy sportverseny elegyévé vált. Az sem mellékes körülmény a népszerűség-növekedés tekintetében, hogy világszerte – Magyarországon is – olyan sokan bicikliznek amatőr szinten, annyira felfutott mint szabadidősport, hogy sokak személyes élményévé vált. Ahogy sokaknak a futás is saját élményeik miatt lett fontos.

A sport gyakran táplálkozik az utca világából, egyes sportokat tömegek kedvelnek meg, aztán nagyon hamar az üzleti világ is felkarolja őket. Szombathy Pál szerint elképzelhető, hogy egy nap olimpiai sport lesz a parkour is. Maratoni futást azonban nagyon kevesen néznek. Szombathy Pál a sportban tetten érhető változások között természetes folyamatot is lát, amely ellen nem érdemes lázadni. Fontos, hogy okosan kell változtatni, ahol pedig érdemes, ott ellenállni a változtatási kényszernek. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy az üzleti nyomás a hagyományok átlépésére kényszeríti a világot.

– Ebben a kérdésben vitám van azokkal, akik azt mondják, hogy ilyen a világ, ez van, ezt lehet eladni. Ez nagyon cinikus hozzáállás. Én erre azt szoktam mondani, hogy az igények nem maguktól jelennek meg, hanem keltik őket. Időnként ki kell állni bizonyos tradíciók mellett.