Az eseményen Deutsch Tamás klubelnök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a létesítmény „megalkotásában”, úgy annak tervezési, mint a kivitelezési fázisában. Hozzátette: a magyar sport jelenében és jövőjében – más sportágakkal egyetemben – nemcsak eredményessége, hanem hazai ismertsége és háttere révén is meghatározó cselgáncs, valamint karate európai színvonalú bázissal gazdagodott.

Hirdetés

„A két sportágon keresztül azonban a magyar sport egészének fontos ez a létesítmény, a helyszínt illetően elsősorban Zuglónak és a fővárosnak, de valójában az egész országnak” – mondta. Hozzátette: bár a közéletet sok vita jellemzi Magyarországon, hasonló sportos ügyekben azonban mégis megvan a kellő összefogás, együttműködés.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere hangsúlyozta: nincs még egy olyan kerülete a fővárosnak, ahol annyi fontos sportlétesítmény lenne, mint a XIV. kerületben, és ez a kínálat most újabb színvonalas sportközponttal gazdagodott a közelmúltban már így is megújított Lantos Mihály Sportközpontban. A kerületi vezető szerint a központ kihasználásával a két küzdősport még eredményesebbé válhat, amelynek jótékony hozadéka lehet a fiatalokra, úgy a létszámot, mint az elhivatottságot tekintve.

Az érintett sportágak képviseletében Mészáros János, a karateszövetség első embere emlékeztetett: sok hasonlóan színvonalas sportlétesítmény került átadásra Magyarországon az elmúlt években, ebben most kifejezetten két küzdősportág talál otthonra. Kovács Antal, olimpiai és világbajnok cselgáncsozó a sportági szövetség alelnökeként elmondta: nagyon fontos, hogy egy ilyen küzdősportos létesítménynek szellemisége, légköre is legyen, ami meghatározó szerepet tölt be a szakmai munkában, és megítélése szerint a zuglói „egy ilyen hely lesz”.

A megnyitó beszédeket követően az olimpiai bronzérmes dzsúdós, Tóth Krisztián vezetésével a klub sportolói elfoglalták a háromszintes, 2700 négyzetméteres létesítményt, amely 1,2 milliárd forintból épült. A földszint a judosoké, az emelet a karatékáké, öltözőkkel, szertárral, raktárral és a küzdőtérrel. A földszinten található még a közösen használható, több mint 200 négyzetméteres konditerem. A harmadik szinten iroda, mosoda és a gépészet kapott helyet. Utóbbival kapcsolatban kiemelték, hogy az megfelel a modern technológiai elvárásoknak.

Korábban írtuk