Fotó: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan
Orvosok műtenek egy koronavírussal fertőzött pácienst a San Matteo kórház intenzív osztályán az észak-olaszországi Paviában 2020. március 26-án.
Hirdetés

A CNN kutatókat és gyakorló orvosokat megszólaltató riportjában kaliforniai, floridai, massachusettsi és New York-i tapasztalatokat összegezve arról tudósított, hogy az új típusú koronavírus a tüdő mellett a vesét, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsítja, nem egyszer több életfontosságú szerv együttes leállását idézve elő.

Scott Brakenridge, a floridai egyetemi kórház sebészprofesszora arról számolt be, hogy az orvosok általában sokáig csak arra összpontosítottak, hogy a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezeljék, de az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy azok is szenvedhetnek Covid-19-ben, akik nem lázasak, nem köhögnek, légszomjuk sincs.

„Nagyon zavaró a kép, jó időbe telhet, míg tisztán látunk majd” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy a vírus miatt a szervezetben vérrögök alakulhatnak ki, és ennek következtében a betegek 20-50 százalékát elvesztik. A betegek ilyenkor végtagamputálást követően fellépő embóliában vagy infarktusban hunynak el.

Korábban írtuk

Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, ugyancsak arra hívta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztető trombózisok alakulnak ki.

A CNN megszólaltatta a Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik patológusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák a halált.

A héten a The Washington Post is terjedelmes riportot közölt arról, hogy az új típusú koronavírus – a korábbi ismeretekkel ellentétben – az egész szervezetet megtámadhatja. A lapnak David Reich, a New York városában lévő Mount Sinai kórház orvos-igazgatója mondta el, hogy eddigi tapasztalatai szerint a kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben tönkreteheti, hogy egyes kórházakban már nem elég a dialízis-berendezés sem. Ő szintén megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz.

A megszólaltatott orvosok szerint a betegség nagyon gyakran mindenféle tünet nélkül jelentkezik, és néhány napi tünetmentesség után szinte azonnal összeomlik akár a tüdő, akár a szív működése. Ráadásul a kór megtámadja a kisgyermekeket is.

Az elmúlt napokban New Yorkban 73 kisgyermek betegedett meg súlyosan, s a múlt héten három kisgyermek, köztük egy ötéves kisfiú meghalt a Covid-19 szövődményeiben. Mindegyiküknél a vérerek tágulatával és gyulladásával járó Kawasaki-kórt diagnosztizálták, mint a Covid-19 egyik szövődményét.

„Mindannyian azt gondoltuk, hogy a Covid-19 csakis idősebbeket dönthet le a lábáról, fiatalokat, kivált gyermekeket nem” – nyilatkozott a The Washington Postnak David Reich.

Geoffrey Barnes, a Michigan Egyetem professzora, a szív- és érrendszeri betegségek szakértője a lapnak azt hangsúlyozta: „ez a vírus az emberi szervezetben a szó szoros értelmében nem létezett hat hónappal ezelőtt”. Majd hozzáfűzte, hogy „nagyon gyorsan meg kellett tanulnunk, milyen hatással van az emberi szervezetre, és hetek alatt kellett kezelési módokat találnunk”.

A The Washington Post munkatársai felkeresték Mandeep Mehrát, a Harvard Egyetem orvoskarának professzorát is, akinek kutatócsoportja korábban a Lancet című tudományos folyóiratban is elemzést jelentetett meg, és aki kifejtette: munkatársaival együtt azt feltételezi, hogy „a betegség vírusfertőzésként kezdődik, az egész véredény- és immunrendszer megbetegedésévé alakul, és ez az, ami halálhoz vezet”.