A brit országos egészségügyi kutatási intézet (National Institute for Health Research, NIHR) jelentése szerint sokan élhetnek hosszan tartó tünetekkel, noha a legtöbb fertőzöttnek azt mondják, két hét alatt meggyógyulnak a betegség enyhébb, három hét alatt a súlyosabb formájából – számolt be róla a BBC hírportálja.

Hirdetés

A LongCovidSOS brit betegcsoporttól nyert adatok szerint a Covid-19-betegek 10 százaléka a betegség után három héttel sem érzi jól magát, és öt százalékuk akár hat hónapig is beteg marad.

A szakemberek a legfrissebb kutatások elemzése és egy támogató csoport 14 tagjával készített Facebook-interjúk alapján azt találták, hogy a visszatérő tünetek a légzést, az agyat, a szívet, az érrendszert, a vesét, a bélrendszert, a májat és a bőrt, tehát nagyjából az egész szervezetet károsítják.

Négy csoportra osztották a hosszú idő után is jelentkező tüneteket, az elsőbe a tüdő és a szív problémáit, a másodikba az intenzív ellátás után fellépő panaszokat, a harmadikba a vírusfertőzés utáni kóros fáradtságot, a negyedikbe a Covid-19 nem múló tüneteit sorolták.

Korábban írtuk

A hosszú betegségtől szenvedők közül többeket kórházban kellett kezelni súlyos tüneteik miatt, másoknak azonban enyhe fertőzése lehetett, se tesztjük, se diagnózisuk nem volt.

„Egyre világosabb, hogy néhány fertőzöttnél a Covid-19 hosszú betegséget jelent. Egyeseknek ez a kórházi ápolás utáni rehabilitációhoz kapcsolódik, de mások, akik a fertőzés elején otthon kezelték a tüneteiket, egyre súlyosabb tünetekről, életük teljes megváltozásáról számolnak be” – írták a kutatók.

Elaine Maxwell, a jelentés szerzője elmondta, hogy korábbi feltételezés szerint a súlyos Covid-betegeknek vannak a legkomolyabb tüneteik, az alacsony kockázatú csoportokba tartozókat a hosszú távú tünetek is kisebb mértékben érintik.

A kutatás bizonyította, hogy ez nem igaz.

„Megtudtuk, hogy számos, sosem diagnosztizált fertőzött súlyosabb tünetekkel küzd, mint akiket heteken át kellett lélegeztetni” – mondta el a kutató a BBC-nek.