Több száz, a Földhöz hasonlatos bolygójelöltet talált a Naprendszer közelében lévő mintegy 400 ezer csillag vizsgálata során egy kutatócsoport. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A TESS űrteleszkóppal 2018 júniusa óta végzett kutatások során „408 esetében találtunk olyan bolygót, amely akkora mint a Föld és ugyanolyan napból származó sugárzás éri” – mondta el Lisa Kaltenegger osztrák asztrofizikus. 

Kollégáival az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be ezeknek a csillagoknak a katalógusát. 

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA TESS (Transit Exoplanet Survey Satellite) nevű teleszkópja 2018 közepe óta vizsgálja az égboltot. Olyan bolygókat kutat, amelyek csillaguk előtt elhaladnak, ezáltal rövid időre elhalványítják annak fényét – mondta Kaltenegger, az amerikai Ithacában lévő Cornell Egyetem tudósa. Ez a tranzitmódszer, amely fontos eszköze a Földhöz hasonlatos exobolygók (Naprendszeren kívüli bolygók) megtalálásának. 

Az űrteleszkóp nem tudja egyszerre átvilágítani a teljes északi és déli égboltot, hanem mindig csak egy kisebb részét. A kutatók kiszámították, milyen hosszan kell figyelni a csillagokat, hogy kétszer elhaladjon előtte egy nagyjából olyan távolságra lévő bolygó, mint amilyen távolságra van a Föld a Naptól. Erre a körpályája kiszámításához van szükség.

Azonosítottak 1822 csillagot, amelyeknél a TESS a Földhöz hasonlatos bolygókat fedezhet fel. „A hasonló azt jelenti: ugyanolyan napból érkező sugárzás éri, és legfeljebb kétszer olyan nagy” – mondta Kaltenegger. 

Ezek közül a csillagok közül 403-nál talált a teleszkóp olyan bolygót, amely ugyanakkora, vagy kisebb, mint a Föld. 

„Néhány ilyen csillag távcsővel is látható az esti égbolton” – mondta a TESS megfigyelési programját vezető kutató.

A katalógusban 227 olyan csillagot is feljegyeztek, amelyeknél az űrteleszkóp az úgynevezett lakható zóna teljes területén bolygók után tud kutatni. Ez az a terület, ahol a hőmérsékletek annyira enyhék, hogy folyékony víz van a felszínen. 

A katalógus csillagai mind hűvösebbek, mint a Nap.