A Nature Geoscience című tudományos lapban bemutatott tanulmányuk szerint világszerte több mint 29 ezer négyzetkilométeren borítja törmelék a hegyi gleccsereket.

Hirdetés

A kőtörmelékkel fedett gleccserek lassabban olvadnak, mint azok, amelyek felszínén puszta jég van. Bár ez a hatás már ismert, eddig nem készítettek erről alapos térképet és nem vették figyelembe a globális gleccsermodelleknél – közölte csütörtökön a WSL.

„Most már tudjuk, hogy a világ gleccsereinek felét törmelék borítja” – mondta Sam Herreid, a tanulmány szerzője.

A legtöbb törmelék a gleccserek végénél található, ott, ahol általában a jég a legerőteljesebben olvad.

Korábban írtuk

„Eddig azonban a globális gleccsermodellek figyelmen kívül hagyták a törmelékkel fedettséget akkor, amikor megjövendölték a gleccsereknek a változó klímára adott reakcióit” – mondta Herreid.

Az új adatok arról is szolgálnak információval, hogy a gleccserek lassabban is olvadhatnak, mint azt eddig feltételezték. Ennek jelentősége van a jövőbeli vízforrások és a tengerszint-emelkedés megjövendölése szempontjából – írták a kutatók.