A mindennapjai nagy részét a digitális eszközök előtt töltő kisgyerek szocializációja jó eséllyel siklik félre, később pedig elveszhet az érzelmek világában, mivel nem tudja beazonosítani a mindennapi kommunikáció árnyalatait – véli F. Földi Rita neuropszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének docense.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

– Egyre korábbi életkorra tolódik a digitális eszközök használata, sokszor már az óvodásoknak is a kezükbe adják a tabletet vagy az okostelefont. Mik lehetnek ennek a veszélyei?

– Körülbelül hétéves korára válik el a gyerek gondolkodásában a valóság a fantázia világától. Ha egy gyerek ennél korábban aktív használója a különböző digitális eszközöknek, jóval nehezebben fejlődik ki gondolkodásában a valóság­észlelés képessége, sőt, előfordulhat, hogy ez időben kitolódik, vagyis akár tíz-tizenkét éves koráig összemossa a virtuális világot a realitással. Ha a kisgyerek túlságosan elengedi a fantáziáját, és például – megtörtént eset – azt meséli az óvodában, hogy kétéves korában világ körüli úton járt, a szülőnek nem az a dolga, hogy nevetve azt mondja, micsoda kópé, beetet mindenkit, hanem magyarázza el a gyereknek az életkorának megfelelően, hogy a történetében mi a valóság, és mi a képzelet. A fantázia fontos, de az is, hogy leválasszuk a valóságról.

– Eszerint hétéves kor a vízválasztó?

– Igen, ez előtt semmiképp ne adjunk kütyüket a gyerek kezébe. Ellenőrzött körülmények között, a szülővel együtt persze megtehető, hiszen más az, ha anyával közösen letöltik a meséket, vagy érdekes állatokat nézegetnek a képernyőn. Ennek lehet helye egy család életében, de szem előtt kell tartani, hogy a személyes kapcsolat sokkal fontosabb. Egyre többször tapasztalom, hogy a gyereket úgy tolják félre a felnőttek, hogy a kezébe nyomják az okostelefont. Ez megengedhetetlen. Isaac Asimov Én, a robot című regényében ír egy nyolcéves kislányról, aki jobban ragaszkodik a robotjához, mint az anyjához. Mindez fikció, de egyre inkább érzem, hogy a kütyük felülírják a személyes kapcsolatokat. Nagy bajban van az a társadalom, ahol a reklámban az anyuka a mobilján küldött chatüzenettel csalogatja ki a gyerekét a szobából.

– Nyilván az sem mindegy, milyen mintát ad maga a szülő!

– Persze, ha otthon sokszor késő éjszakáig ül a számítógép előtt, mindegy, hogy dolgozik vagy játszik, a gyerek ezt a mintát látja. Ez a világon mindenütt probléma. Nemrég olvastam, hogy Japánban a négyéves gyerekek nem a macit, hanem az okostelefonjukat viszik az ágyba. Ráadásul az éjszakai kütyüzés pusztítja az idegsejteket, hiszen az agy nem tud pihenni, regenerálódni: megtörik a szervezet természetes, úgynevezett cirkadián-ritmusa, aminek mintázata nemcsak az éjszakai alvási periódusokat foglalja magába, hanem a nap 24 órájában zajló biológiai, viselkedési folyamatokat is. Az utóbbi időszakban egyre több kötődési zavarokkal küzdő gyereket hoznak el hozzám, ez a probléma a felnőttkori párkapcsolataikra is kihatással lehet, az ilyen ember gondolja úgy, hogy azt csinál a kapcsolatában, amit csak akar, vállvonogatva lép át a társán.

– Mindez az elmúlt húsz évben bekövetkezett digitális robbanás számlájára írható?

– Egyértelműen. Fontos azonban leszögezni, a problémák akkor állnak elő, ha nem az életkori sajátosságoknak megfelelően használják ezeket az eszközöket, és jóval többet, mint lehetne, ráadásul nem a megfelelő időben. Valamint hangsúlyosan hiányoznak a családban a normálisnak vagy átlagosnak mondható közös tevékenységek, mint a kirándulás, a társasjátékozás vagy a beszélgetés.

– A gyermek személyiségfejlődésében milyen kárt okozhatnak még a nyakló nélkül használt digitális eszközök?

– Először is: a gyerek sosem a kütyüre vágyik, hanem az anyjára és az apjára, ettől érzi magát biztonságban. A chatnél mosolygó fejet pöttyintünk a szöveg végére, de merőben más átélni a személyes kommunikációt, hisz az arcjáték, a testtartás, a hangszín mind érzelmet fejez ki. Az élete javarészét a gép előtt töltő gyerek nem tudja majd beazonosítani a mindennapi kommunikáció árnyalatait, amiket a működő családi interakciók során kellene elsajátítania.

– Mára felnőtt az a generáció, amelyik elsőnek született bele az internet világába, ők azok, akik ösztönösen kezelik a digitális eszközöket. Milyen jellemzőkkel bír a Z generáció?

– Hartyáni Ágnes pszichológus és kollégái erről összeállítottak egy listát, e szerint ez a generáció egyértelműen a képi információt kedveli jobban, jellemző rájuk a magas fokú vizualitás. A mérésből kiderült, felszínes a szövegértésük, elsiklanak a részletek felett, sőt, rejtve marad előttük a részletek egymáshoz való viszonya. Igaz, a képi információt az agy egyszerre dolgozza fel, ami gyorsabbá teszi az információáramlást, a vizsgálatból kiderült, hogy jobb a képességük a figyelem megosztására és gyors a reakcióidejük. Ám attól még, hogy valaki gyors, lehet felszínes. De a legjellemzőbb rájuk az erőteljes impulzivitás, hogy minden kívánságot, igényt azonnal ki kell elégíteni, nincs késleltetés, kivárás.

– Ez minek lehet a következménye?

– A határokat egészen kis korban kell kijelölni. Persze jóval egyszerűbb ráhagyni a csecsemőre, hogy aludjon mellettem és szopjon éjszaka többször is, igény szerint. Ezzel már csak azért sem teszünk jót, mert az örökké megszakított alvásból hiányzik a paradox fázis, mikor az agy a megismert dolgokat rendszerezi, és létrehozza a megfelelő kapcsolatokat az idegelemek között. A késleltetés, a kivárás képessége összefüggésben van az idegrendszeri szabályozással. Ez a homloklebeny-funkció hét-nyolc éves korra alakul ki, ám ha nem segítünk a csecsemőnek abban, hogy megtanuljon várni, hogy felmérje, van az akaratának határa, akkor nem alakul ki a késleltetés képessége sem, és csak felnőttkorban, óriási pofonok árán tanulja meg, hogy a társas együttélésnek kőkemény szabályai vannak, amelyek rá is vonatkoznak.

Akik szeretik, és akik nem
Van egy kifejezés, a technofóbia, amely a gépi berendezések és általában is a technikai fejlődés elutasítását, az ezektől való idegenkedést jelenti. Bár a korunkban is tartó technikai és technológiai fejlődés egészen a reneszánsz koráig vezethető vissza, a technofóbia első markáns képviselői a géprombolók voltak, akik az első ipari forradalom idején, illetve azt követően léptek színre. Első, híresen nagy akciójuk a lyoni takácsok hadjárata volt, akik kenyerüket féltve szövőszékeket vertek szét. A XIX. századi Angliában a géprombolók mozgalomba szerveződtek, és ludditáknak nevezték magukat. Az angol igazságszolgáltatás halálbüntetéssel akarta sújtani a géprombolókat a XIX. század elején.
A technikával, illetve a technológiával szembeni ellenérzések most, a negyedik ipari forradalom, azaz a digitalizáció hajnalán újra felébredtek. Több kutató prognózisa szerint ugyanis munkakörök, szakmák sokasága szűnik meg a termelés és a szolgáltatások, de a különféle közigazgatási feladatok digitalizációjával és a mesterséges intelligencia alkalmazásával. Ide kell venni az oktatást, de az olyan foglalkozást is, mint például az újságírás. Az idegenkedők számára nem jelent vigaszt, hogy a változások közepette pedig olyan új szakmák keletkeznek, amelyeket ma még nem is ismerünk.
A technikai fejlődéstől való idegenkedés ellenpárja a technofília. Vagyis a technika és a technológia sokszor rajongásig fokozott imádata. Ezt számos tudományos fantasztikus könyv, képregény, illetve film is erősíti, már hosszabb ideje. Utolsó nagy, a Glóbuszt körbefutó hulláma a személyi számítógépek elterjedésével keletkezett, és tart azóta is.