Fotó: demokrata.hu
A Nemzeti Népegészségügyi Központ épülete
Hirdetés

Hozzátette: míg például Romániában alacsony átoltottság mellett robbanásszerűen növekedő esetszámmal, az egészségügyi rendszert megterhelő járvánnyal állnak szemben, addig Magyarországon az esetszámok emelkedésének mértéke nem hasonlítható a romániai léptékhez.

Mint mondta, a koronavírusról az elmúlt másfél évben megtanultuk, hogy nagyon könnyen változik a genetikai állománya. A delta variánsnak az eddigieknél rövidebb a lappangási ideje, jobban fertőz, illetve azzal, hogy az allergiával összetéveszthető tüneteket okoz, nehéz diagnosztizálni.

Ezzel összefüggésben a járványügyi osztályvezető az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta: a kormány újabb oltási kampányt tervez a november 22-ei hétre, amikor az oltatlanok is előzetes időpontfoglalás nélkül vehetik fel a vakcinát bármelyik oltóponton. Hozzátette: a 60 év felettieknek szóló augusztusi és szeptemberi oltási kampányban az oltások igénybevételének elősegítéséért személyesen keresték fel őket a háziorvosok és orvostanhallgatók.

Kitért arra is, hogy az Egyesült Államokban már az 5-11 éveseket oltják Pfizer/BioNTech vakcinákkal. Az oltás elfogadását már az Európai Gyógyszerügynökségnél is kérvényezték, a döntés év végére várható – fűzte hozzá Galgóczi Ágnes.

Korábban írtuk