Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Már a lakosság számára is hozzáférhető a Pfizer és a Biontech új vakcinája az oltópontokon, időpontot foglalva – a körzeti orvosok egyelőre nem kaptak belőle. Úgynevezett kétkomponensű készítményről van szó, ami azt jelenti, hogy kétféle tüskefehérjét kódoló mRNS-eket tartalmaz: az eredeti vuhani vírusét és az omikron BA1-es variánsét. Az utóbbira azért van szükség, mert az eredeti vírustól az omikron már nagyon eltér, és most ez utóbbi változatai terjednek. A korábbi oltások az alapimmunizációt szolgálták, védenek a súlyos betegség ellen, de a vírus terjedése ellen nem. Most azt várják az omikron BA1-es elleni vakcinakomponenstől, hogy csökkentse a fertőzöttek számát.

– Ez már a vírus ellen küzdelem következő szakasza, amikor a terjedés ellen vesszük fel a harcot a vakcina frissebb változatával – mondja dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa. – 12 év felett mindenkinek ajánlható ez az oltás, aki átesett az alap­immunizáción. Kezdünk ott tartani, mint az influenzával, amelynél szezon előtt érdemes beadatni a frissített oltást a krónikus betegeknek és az időseknek, hogy védjék magukat a súlyosabb betegségtől. Mindenki másnak pedig a fertőzés elkerülése miatt fontos beoltatnia magát, hogy ne adja át a vírust az előbbi, védendő csoportba tartozóknak. Illetve azt se felejtsük el, hogy a long Covid még mindig gyakran előfordul mint hosszan tartó szövődmény, szív- és érrendszeri vagy idegrendszeri problémákat okozva. Tehát továbbra is keveset tudunk erről a vírusról, még mindig kockázatos megfertőződni vele.

Több ország, így Bulgária és Spanyolország is bejelentette, hogy közegészségügyi szinten immár úgy kezelik a Covidot, mint más felső légúti megbetegedést, például az influenzát. De ez nem azt jelenti, hogy ne volna súlyosabb ez a betegség, mint az influenza: halálozási aránya is magasabb, illetve olyan sebességgel is terjed, hogy összességében több embert fertőz meg.

Az új oltások egyelőre csak emlékeztetők, tehát negyedikként, ötödikként vehetők fel, az utolsó dózis után három hónappal, fertőzés után hárommal, de inkább néggyel. Ennek oka alapvetően az, hogy emlékeztető vakcinaként tesztelték őket, alapoltásként még nem. Tehát azok, akik még nem estek át alapimmunizáción, először az eredeti oltás két dózisát kapják meg, majd ezután egy emlékeztetőt az eredetiből, és csak negyedikként kaphatják meg az új változatot. Persze, a vizsgálatok előrehaladtával az ajánlások bővülni fognak.

Korábban írtuk

Az új vakcinákból több részletben összesen 9,5 millió adag érkezik majd Magyarországra az európai uniós beszerzésen keresztül, az első szállítmánnyal 109 440 adagot kaptunk, idén összesen 3,2 millió adag jön, a többi jövőre. Elsőként az egészségügyi dolgozók részesülhetnek belőle.

Már zajlanak a tesztek a BA4-es és BA-ös ellen vakcinákkal kapcsolatban, tehát várhatók még frissebb vakcinaváltozatok az éppen aktuálisan terjedő mutációk ellen. Amerikában már humán vizsgálati eredmények nélkül engedélyezték a Pfizer és a Moderna BA.4 és BA.5 tüskefehérjét is tartalmazó oltóanyagát, méghozzá azzal az indoklással, hogy az omikron BA.1 törzs helyett a BA.4/5 használata lényegében olyan, mint az influenzavakcinák éves törzscseréje, amit szintén humán vizsgálati eredmények nélkül engedélyeznek.

Jó hír, hogy a preklinikai vizsgálatok szerint a BA4/5 és az eredeti vuhani vírus elleni hatóanyagot tartalmazó vakcina ellenanyagválaszt váltott ki a BA1-gyel szemben is, holott az ellen nem is tartalmazott komponenst. Vagyis a vakcina szélesebb körű és az esetleg a jövőben keletkező variánsok ellen is hatékonyabb védelmet nyújt majd.