Fotó: MTI/Komka Péter
Hirdetés

Nagy Anikó azt mondta, a járvány első hullámában az a nézet terjedt el, hogy a koronavírus a gyermekekre nem annyira veszélyes, de az elmúlt időszakban egyre több a tünetes gyermek a világban. Elsősorban az Egyesült Államokban jelentkeztek tömeges megbetegedések a körükben, és ez a tendencia Európában is növekedni látszik. Ezzel párhuzamosan Magyarországon is megnőtt a komoly tüneteket produkáló gyermekek száma.

Korábban a gyerekeknél az első számú tünetcsoport a hasmenés és a hasfájás volt, emellett szerepelt a láz és köhögés is, jelenleg viszont már nagyobb számban vannak tüdőgyulladásos, légzési és keringési problémás megbetegedések – közölte.

A főorvos a gyerekek oltására alkalmas vakcináról elmondta, hogy egy 10 mikrogrammos adagról van szó, amely harmada a felnőtteknek adott mennyiségnek. Ez egy teljesen önálló, a Pfizer által kifejlesztett oltóanyag, amelyet az amerikai és az európai gyógyszerügynökség is bevizsgált és elfogadott.

Több ezer gyermeken történő bevizsgálást követően arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy hatékony oltóanyag, és nincs nagyobb kockázata, mint bármilyen már védőoltásnak – hangsúlyozta. Hozzátette: az immunológia reakció ugyanaz, mint a felnőtteknél, és a védettség időtartalma is várhatóan ugyanannyi lesz.

Korábban írtuk

A krónikus beteg gyermekeknek is kifejezetten ajánlják az oltást, nagyon ritka az olyan gyermek, akit nem lehet beoltani – szögezte le Nagy Anikó.