tigris
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Science Advances című folyóiratban publikált eredmények szerint a növényevők körében magasabb volt a kihalási arány az elmúlt 50 ezer évben, mint a táplálékháló más szintjein, és a folyamat a mai napig tart.

Mindez ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a ragadozók a legsérülékenyebb állatok kiterjedt élőhelyük és lassú populációnövekedési rátájuk miatt.

Az eredmények szerint a növényevő hüllők – köztük a teknősök, valamint a nagytestű növényevők, például az elefántok – esetében a legnagyobb a fenyegetettség.

A Utah-i Állami Egyetem ökológusa, Trisha Atwood és kollégái először a jelenkori kihalási kockázati mintákat vizsgálták a táplálékháló más-más szintjein lévő növényevő, mindenevő és ragadozó emlősök, madarak, valamint hüllők körében.

Korábban írtuk

Ugyanezt az elemzést végezték el az Afrikában, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában 11 ezer évvel ezelőtt, valamint Ausztráliában 50 ezer évvel ezelőtt kezdődött késő pleisztocén kor fajainak esetében.

Végül megnézték, hogy a testméret és a táplálékhálóban elfoglalt hely miként befolyásolja 22 166 ma élő faj fenyegetettségét.

A szakemberek szerint noha feltehetőleg számos tényező áll a jelenség hátterében, bizonyos emberi tevékenységek nagyobb hatással lehetnek a növényevőkre, mint másokra.

„Az invazív gerincesek (például a patkányok), rovarok (tűzhangyák) és növények (hottentottafüge) mind közrejátszottak számos hüllő populációjának hanyatlásában, sőt kipusztulásában is” – húzták alá a kutatók.

Az eredmények szerint a betolakodó fajok, a szennyezés és a természetes élőhelyek megbolygatása aránytalan mértékben hat a kistestű növényevő madarakra.

A kutatók szerint ugyanakkor vannak kivételek: a tengeri élőhelyek ragadozói fokozott kihalási kockázattal néztek szembe, ami azt sugallja, hogy szárazföldi társaiknál nagyobb nyomás nehezedett rájuk.