Az antibiotikumok nem megfelelő használata miatt kialakuló ellenálló kórokozók néhány évtizeden belül több ember halálát fogják okozni világszerte, mint a rák, hacsak nem történnek hatékony ellenlépések – írta a Magyar Idők.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A lap szerdai száma szerint a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az antibiotikum-használatot nem csupán a humán gyógyászatban, az állategészségügyben is radikálisan vissza kell szorítani, erről az Európai Unióban már döntés született, és Magyarországon is elkészült egy átfogó intézkedési terv.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az antibiotikumok felelőtlen alkalmazása hasonló fenyegetést jelent, mint egy halálos megbetegedéseket okozó, nagy járvány kirobbanása. Az Európai Unió területén évente már most is 25 ezer, világszinten pedig mintegy 700 ezer halálesetet okoznak olyan baktériumok, amelyek ellen nincs hatékony antibiotikum. A kórokozók ellenállóképessé válása természetes jelenség, ugyanakkor az antibiotikumok nem megfelelő alkalmazása drámaian felgyorsíthatja ezt a folyamatot.

Egyes becslések szerint 2050-re az Európai Unióban már évi csaknem 400 ezer, világszerte pedig tízmillió haláleset írható majd a rezisztens kórokozók számlájára. Ez pedig azt is jelenti, hogy 2050-re az antibiotikum-rezisztencia lehet a vezető halálok a világon, amely miatt többen fognak benne meghalni, mint a rákban, amelynél 8,2 milliós éves halálozással számolnak az évszázad közepére – közölte a lap.