Az oltások rendkívül hatásosnak bizonyultak azok számára, akik még soha nem fertőződtek meg, de a korábban már a fertőzésen átesetteknél a tünetek és a súlyos kimenetel megelőzésében a közelmúltig kevésbé volt egyértelmű az eredményességük – emlékeztetett rá a The Guardian cikke.

Hirdetés

A Lancet Infectious Diseases című folyóiratban közzétett két különálló kutatás megerősíti, hogy a koronavírus elleni vakcinák további védelmet nyújtanak a Sars-CoV-2 vírussal már fertőzött emberek számára – különösen a súlyos megbetegedésekkel szemben.

Az első, Brazíliában végzett kutatás szerint négy vakcina – a CoronaVac, az Oxford/AstraZeneca, a Janssen és a Pfizer/BioNTech – extra védelmet nyújt a tünetekkel járó újrafertőződéssel és a súlyos kimenetelű fertőzéssel szemben azoknál, akik korábban már elkapták a koronavírust.

A második, svédországi kutatás pedig azt állapította meg, hogy a védőoltás legalább kilenc hónapig további védelmet nyújtott azok számára, akik korábban már megfertőződtek a koronavírussal.

A két tanulmány kulcsfontosságú adatokkal szolgál a vakcina hatékonyságáról a korábban megfertőződött páciensek esetében, és kiemeli a védőoltás előnyeit, függetlenül attól, hogy valaki átesett-e koronavírus-fertőzésen. A szakértők szerint az eredmények segíthetnek a globális oltási stratégiák kialakításában is.

Az első tanulmány szerint, amely több mint 22 ezer koronavírus-fertőzésen ismételten átesett résztvevővel készült, a védőoltás csökkentette a tüneteket, a kórházi kezelés vagy a halálozás kockázatát.

Mint Julio Croda, a brazil Mato Grosso do Sul Szövetségi Egyetem tudósa, az első tanulmány szerzője kifejtette: „Folyamatos vita folyik arról, hogy a korábban megfertőződött személyeket be kell-e oltani. Eredményeink arra utalnak, hogy a vakcina előnyei messze felülmúlják a lehetséges kockázatokat, és alátámasztják a védőoltás – beleértve a teljes vakcinasorozat – szükségességét a korábban Sars-CoV-2 fertőzésen átesett páciensek körében”.

A második, csaknem 3 millió ember bevonásával végzett kutatás megállapította, hogy egy korábbi fertőzésből eredő immunitással rendelkező személynél egy oltás beadása 58 százalékkal csökkentette az újrafertőződés kockázatát két hónappal később. Két adag oltóanyag pedig 66 százalékkal csökkentette a megfertőződés kockázatát.

A szerzők elismerték mindkét tanulmány korlátait, köztük a kutatás megfigyeléses jellegéből adódó kockázatokat. Ezenkívül egyik tanulmány sem tartalmazta az Omikron-változatokból eredő újrafertőződés elemzését.

Korábban írtuk