Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az októberben született gyereknél karbamidciklus-zavar jelentkezett, mája nem tudta a mérgező anyagcsere-mellékterméket, az ammóniát megfelelő módon karbamiddá alakítani – közölték csütörtökön tokiói orvosok. A karbamid az emlősök és az ember fehérje-anyagcseréjének végterméke, a szervezet vizelet formájában választja ki.

A hatnapos baba túl kicsi volt a májátültetéshez, mivel ez a beavatkozás csak hat kilogramm súly felett végezhető el és ennek eléréséhez még legalább 3-5 hónapra lett volna szüksége. A gyerekek egészségével és fejlődésével foglalkozó japán központ (NCCHD) orvosai hogy időt nyerjenek, embrionális őssejtekből tenyésztett 190 millió májsejtet fecskendeztek a csecsemő szervezetébe. A kezelés hatására nem nőtt a baba vérében az ammónia szintje. Később apjától kapott donormájat és hathónapos korában elhagyhatta a kórházat – írták közleményükben az orvosok.

„Ennek a próbálkozásnak a sikere megmutatta, hogy biztonságos embrionális őssejtek alkalmazása májbetegek esetében” – közölte az intézmény.

Korábban írtuk

Az embrionális őssejteket megtermékenyített petesejtekből nyerik, klinikai kísérletekben való használatuk ezért etikai problémákat vet fel, mivel az embriókat később megsemmisítik. Az NCCHD egyike annak a két szervezetnek Japánban, amely számára engedélyezett az embrionális őssejtek használata új orvosi kezelések kutatásában és tanulmányozásában.