Október 6. egy hősies forradalom és szabadságharc végét jelenti, a brutális, törvénytelen kivégzéseket, a szabadságharc befejezését. Október 23. ugyanannak a hősies harcnak a kezdetét jelenti a XX. században, mint amit a XIX. században elbukott a magyar nemzet. Akkor is, most is a túlerő és az árulások törték le egy bátor nép önállósodási kísérletét. A hasonlóság kísérteties: a lángra lobbant szabadságvágyból kivirágzó forradalmat és szabadságharcot véres megtorlás s a magyar kormányfő kivégzése követte.

ELSŐ TEMETÉS: 1849. OKTÓBER 6.

Az első kivégzést október 6-án a mai Batthyány-örökmécses helyén álló Újépület udvarán követték el: három golyóval kioltották az életét az első független magyar kormány miniszterelnökének. Batthyány kivégzésével nemcsak a neves politikust akarta megalázni az elnyomó hatalom, hanem az egész magyar nemzetet.

Batthyányt kétszer állították haditörvényszék elé: először néhány évi, börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott, majd 1849. október 3-án Haynau elé terjesztették periratait, aki a kötél általi kivégzésre szóló okiratot – a második hadbíróság ítéletét – megerősítette. Október 5-én 9 órakor hirdették ki az ítéletet és pálcát törtek a vádlott fölött, majd azonnal a siralomházba vitték. A halál azért változott kötél helyett golyó általira, mert a miniszterelnök az utolsó éjszakáján a feleségétől – Zichy Antóniától – kapott tollkéssel megsebesítette magát, hogy ne tudják megalázni a bitófával. Terve sikerrel járt, az orvosok csak annyira tudták felerősíteni, hogy elvihessék a kivégzés helyére. Előzőleg búcsúlevelet írt feleségének (kivonatos fordítását Horváth Mihály adta közre).

A kivégzés az Újépület előtti Holtzplatzon történt: három golyót lőttek rá: egyik a szívét, a másik a mellkasát, a harmadik a homlokát találta el. A miniszterelnök teteme három órán át feküdt a téren katonai őrizet mellett, ahogy a szabályzat azt előírta. Ezután a halottat Hausmann doktor – a család orvosa – a Rókus kórházba szállíttatta boncolásra. A további eseményeket már pontosan megszervezték, és a nemzet nagy halottját biztos helyre vitték. Ezzel kezdődött el a temetések és exhumálások sorozata, amelyek sajnos oly gyakoriak a magyar történelemben egészen a XX. századig.

Az első temetéskor Szántófy Antal józsefvárosi plébános kérte a Rókus kórház igazgatóját, hogy a tetemet a ferencesek templomába vihesse. Az igazgatónak a test kiadatását szigorúan megtiltották, mert az osztrák hatalom terve az volt, hogy jeltelen sírba temessék Batthyányt. Ezért a városon kívüli, józsefvárosi temetőbe szállították a tetemet, de nem temették az újonnan kiásott sírgödörbe, hanem a halottaskocsival visszafordultak a városba. A ferencesek templomát a Hatvani-kapun át közelítették meg, a templomban pedig már várták a szerzetesek, és az altemplom egyik kriptájába temették. Sírfülkéjét felirat nélküli márványlappal zárták le, de a kőlap belső felére Dank Agáp házfőnök rávésette a gróf azonosítására alkalmas szöveget: „1849 október 6-án az Úrban elhunyt G. B. L. Áldás és béke hamvaira.” A féltve őrzött titkot sikerült megőrizni egészen 1870-ig.

A második, igazi temetés 1870-ben történt, egy rendelet kihirdetése után. Pest város közgyűlése határozatban mondta ki, hogy a város területén lévő templomokban közegészségügyi okokból nem engedélyeznek több temetést, a korábban létesített sírboltokat pedig le kell zárni. A kiegyezés (1867) után már nyílt titok volt Batthyány holléte. 1870-ben Királyi Pál képviselő indítványozta újratemetését.

MÁSODIK TEMETÉS: 1870. JÚNIUS 9.

Az elhunytat fia, Batthyány Elemér jelenlétében a ferencesek templomában agnoszkálták 1870. március 9-én. A halottszemle jegyzőkönyvébe a következők szerepelnek: „Az egész hullamaradvány posztókelmékből készült ruházatba volt öltöztetve. Egyes részét illetően még tisztán meg lehetett különböztetni a jelenvoltak emlékeiben élő dús szakállt… Sőt, a homlokcsont behorpadt bal felén a horpadás szélén egy határozottan sima szélű hüvelyknyi átmérőjű, félkör alakú rést lehetett látni, mely egész valószínűséggel a koponyába hatolt golyó által okoztatott.”

Az azonosság megállapítása után a tetemet bronzkoporsóba helyezték, június 8–9-én nyilvánosan felravatalozták, majd többezres tömeg kíséretében kivitték a Kerepesi temetőbe. Hatlovas halottas kocsi után vonult a gyászmenet az Egyetem utcán, a Kecskeméti utcán, a Kálvin téren és a mai Múzeum körúton át a temető felé.

A Kerepesi temetőt 1847-ben nyitották meg, így teljesen új volt, még kevés sírral; a miniszterelnöké volt az első igazán nagy síremlék. A mauzóleum akkor még nem készült el, Batthyány sírját a temető egyik legszebb pontján, egy kis dombra ásták. A mauzóleumpályázatot a fiatal Schickedanz Albert nyerte meg, és 1874-re elkészült a nagyszabású mauzóleum. Néhány díszítés a tervhez képest egészen napjainkig hiányzott; a millenniumi felújítás során kerültek helyükre például az oroszlánok.

A síremléken az eredeti tervek szerint szobor is lett volna, sajnos ez most sem valósult meg. Pedig még 1869-ben, majd később is több ízben gyűjtöttek a szoborra, ennek ellenére, bármilyen hihetetlen, máig sincs köztéri szobra Batthyány Lajosnak Budapesten.

HARMADIK TEMETÉS: 1987. JANUÁR 29.

Erre már végképp nem lett volna szükség, ha a diktatúra hatására a nemzet nem kerül olyan állapotba, hogy elveszti értékrendjét, önazonosságát, nagyjai iránti tiszteletét. Egyházi szertartással a diktatúra éveiben a Mező Imre úti temetőben tilos volt temetni. Egy dermesztő hideg napon 1987-ben rendőrök kértek föl néhány szakembert, köztük engem is helyszínelésre a Mező Imre úti sírkert egyik mauzóleumában. Kiérkezésünkkor döbbenten láttuk, hogy a Batthyány-síremléket feltörték; a koporsókat fölvágták, a tetemeket föltúrták, a nyomok szerint ékszereket kerestek és vittek el. Napjainkra a család többi tagja is már a mauzóleumban nyugodott; Batthyány Lajos hároméves unokája, Beniczky Lea (†1888) követte, majd özvegye, Zichy Antónia (†1888), leánya, Beniczkyné Batthyány Ilona (†1929), végül fia, Batthyány Elemér (†1932).

Mivel a sírrablók ékszereket kerestek, főleg a fej és a mellkas körüli részeket túrták föl, összetörve az egyébként is porladó csontokat. A miniszterelnök teteme már 1870-ben sem volt jó állapotban, a rabláskor teljesen összetört a koponyája, így a lőtt sérülést sem találtuk meg.

A csontok alapján számított életbeni termete 173 centiméter lehetett. A miniszterelnököt fekete magyar ruhában temették el, alatta biedermeier ízlésű mellényt, az alatt pedig fehér selyeminget viselt. A lábcsontok mellett fekete posztódarabok maradtak meg. A koporsót vászonhuzatú, faforgáccsal töltött derékaljjal bélelték ki, feje egy szétfoszlott, forgáccsal bélelt bársonypárnán nyugodott. A felsőkabát – éppúgy, mint a nadrág – magyaros szabású volt, paszománnyal. A kivégzés után gondos kezek átöltöztették, így az eredeti, golyók által kilyukadt mellényt a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.

A tetem rendbetétele során új derékaljat tettünk a koporsóba, feje alá selyem párnát és fehér tüllel borítottuk le szemfedőjét. Ne érezze, hogy kemény nyoszolyát kapott a nemzettől.

Felesége, Zichy Antónia apróvirágos selyemdamaszt ruhában feküdt, a ruha ujjai buggyosak voltak. Leányuk, Batthyány Ilona, és fiuk, Elemér teljes főúri díszben feküdtek a koporsóban, ami az atyai hagyomány felelevenítését is jelenthette, a húszas-harmincas években ez már megszokott viselet volt.

A koporsókból a lehetséges ékszereket elvitték, ami igazolható volt a tetemeken és a ruhákon hagyott nyomatuk alapján. A legnagyobb veszteség az eredeti búcsúlevél eltűnése, mivel egy barna bársony mappa Zichy grófnő koporsójában igazolta létét.

A koporsók és a tetemek rendbetétele után harmadszor is eltemettük gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. Mivel a temető igazgatója, Balázs Attila szerint egyházi temetést elvileg nem engedélyeztek a munkásmozgalmi panteont is magába foglaló sírkertben, csak némi besegítéssel sikerült megadni az illő végtisztességet a magyar kormány volt miniszterelnökének: megkértünk egy szerzetes atyát a pesti ferencesektől, hogy temesse el Batthyányt.

Készíttettünk egy szép, nemzetiszínű szalagos koszorút, és az agnoszkálást végző és segítő magyar szívű emberek és rendőrök jelenlétében harmadszor temettük el a nemzet vértanúhalált halt miniszterelnökét.

Hankó Ildikó