Hortay Olivér ezzel az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté nyilatkozatára reagált, aki szerint merénylet a Föld ellen az Európai Bizottság döntése, amellyel „zöldre festette” az atomenergiát és a földgázt.

Hirdetés

A Századvég üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy az atomenergia az üvegházhatású gázkibocsátás szempontjából a legkedvezőbb energiahordozó valamennyi más technológia közül.

A teljes életciklusra nézve egy atomerőmű egy gigawattóra energia megtermeléséhez mintegy 3 tonna szén-dioxidot bocsát ki. Ez az érték a szél- és a napenergia esetében 4, illetve 5 tonna, a többi energiahordozó esetében pedig ennél jelentősen több – mutatott rá.

Az atomenergia emellett a legbiztonságosabb energiaforrások közé tartozik – tette hozzá.

Korábban írtuk

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a hazai áramtermelés mintegy felét a paksi atomerőmű biztosítja.

Magyarországon nem lehet kivenni a termelésből az atomerőművet, mert azonnal jelentős energiahiányos állapot lépne fel. Importálni kellene a villamos energiát, ami rendkívül drága lenne, és nem is biztos, hogy elegendő mennyiség állna rendelkezésre – fejtette ki.

Drasztikusan növekednének az ellátásbiztonsági kockázatok és a beszerzési költségek, ami veszélybe sodorná a rezsicsökkentést. A rezsicsökkentés azért tartható fent, mert a paksi atomerőmű termelési költségét a jelenlegi energiaválság nem érinti – emelte ki Hortay Olivér.

A megújuló energiaforrásokról szólva a szakértő kifejtette: jelenleg nem lehet 100 százalékban megújuló energiaforrásokból ellátni egy ország villamosenergia-rendszerét. Mint mondta, arról vita folyik, hogy a jövőben ez megvalósíthatóvá válik-e.

Ma akkumulátorokkal a napon belüli energiatárolás kezelhető, bár rendkívül drága, a szezonális tároláshoz ugyanakkor ezek a megoldások nem nyújtanak segítséget – mondta.

Jelezte azt is, hogy a zöld pártok közül is egyre többen beállnak az atomenergia mögé.