Fotó: shutterstock.com/Jurik Peter (illusztráció)
Hirdetés

A láthatatlan „gravitációs szörnyeteg” a Földtől mintegy ezer fényévnyire található, két csillaggal együtt alkot egy hármas rendszert – írta a Thomas Rivinius vezette kutatócsoport az Astronomy and Astrophysics című tudományos folyóiratban.

Összehasonlításképpen a Föld galaxisa, a Tejútrendszer körülbelül 120 ezer fényév átmérőjű. A fényév az a távolság, amelyet a fény egy év alatt megtesz.

A kutatócsoport eredetileg kettős csillagokat tanulmányozott. A déli égbolt Távcső csillagképének HR 6819 katalógusszámú rendszere meglepő módon azt mutatta, hogy ott lennie kell egy harmadik égitestnek is: az egyik csillag negyven naponként megkerül egy láthatatlan objektumot, amelyik legalább négyszer akkora tömegű, mint a mi Napunk.

Korábban írtuk

Egy láthatatlan égitest, amely a Nap tömegének négyszerese, nem lehet más, mint egy fekete lyuk. Ebben a rendszerben találtató mai ismereteink szerint a Földhöz legközelebbi fekete lyuk – hangsúlyozta Rivinius az ESO közleményében.

A viszonylag kis távolság miatt a két kísérőcsillag a dél féltekéről sötét, tiszta éjszakákon szabad szemmel is jól látható.

„Nagyon meglepődtünk, amikor megállapítottuk, hogy ez az első fekete lyukat rejtő csillagrendszer, amelyet a Földről szabad szemmel látunk” – mondta Petr Hadrava, a tanulmány társszerzője, a cseh tudományos akadémia tudósa.

Eltérően az ilyen nagyságrendű ismert példáktól, a hármas rendszer fekete lyuka valóban fekete és láthatatlan. Ez abból adódik, hogy jelenleg nem kebelez be anyagot a környezetéből. A legtöbb csillagméretű fekete lyuk erős röntgensugárzás által válik láthatóvá, melyet azok az anyagok bocsátanak ki eltűnésük előtt, amelyeket a lyuk bekebelez.

Az inaktív fekete lyukak tehát csak gravitációs vonzásukkal árulják el magukat, mint ebben az esetben a körülötte keringő látható csillag.

A Tejútrendszerben eddig csak néhány tucat fekete lyukat fedeztek fel. A csillagászok remélik, a friss felfedezés segít, hogy galaxisunkban további inaktív fekete lyukakra bukkanjanak – áll az ESO közleményében.