Sajid Javid a londoni alsóházban tartott pénteki tájékoztatóján elmondta: a B.1.1.529 jelű, minden eddiginél több mutációt tartalmazó koronavírus-variánsról az első génszekvenciális vizsgálati anyagot Hongkong tette közzé, és ezt egy olyan páciens koronavírus-szűrési leletéből nyerték, aki előzőleg Dél-Afrikában járt.

Hirdetés

Javid hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia volt az első ország, amely azonosította az új variáns potenciális veszélyeit és riasztotta a nemzetközi partnereke t.

Nagy-Britannia már péntektől felfüggesztette a repülőjáratokat hat afrikai országból az új koronavírus-variáns vizsgálatának idejére.

Az intézkedés Dél-Afrikát, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit – az egykori Szváziföldet – és Zimbabwét érinti.

Korábban írtuk

Ezeket az országokat a brit kormány vasárnaptól a vörös utazási listára helyezi. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik e hat országból érkeznek, vagy az angliai érkezésük előtti tíz napban jártak ezekben az országokban, kijelölt karanténszállodákba kell vonulniuk tíz napra.

Ez a brit és az ír állampolgárokra, valamint az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiekre vonatkozik.

Akik nem tartoznak e három kategóriába, és a tervezett angliai utazásuk előtti tíz napban jártak a hat érintett afrikai országban, nem utazhatnak be Angliába.

Sajid Javid pénteki alsóházi tájékoztatóján elmondta: a brit kormányt aggasztja az a lehetőség, hogy a B.1.1.529 koronavírus-variáns megjelenése esetleg jelentős közegészségügyi kockázattá válhat.

A brit egészségügyi miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új változat tulajdonságaival kapcsolatban nagyon sok még a bizonytalanság.

Hozzátette: mindent meg kell tenni a vírus megfékezése érdekében, beleértve a harmadik, emlékeztető és hatáserősítő oltási dózisok beadását minél több embernek.

Nagy-Britannia erőteljes helyzetben van a koronavírus elleni küzdelemben, hiszen a harmadik vakcinadózist már több mint 16 millió embernek beadták. A harmadik oltási adag beadatása az új koronavírus-variáns megjelenése előtt is fontos volt, és immár nem is lehetne fontosabb, mint most, az új változat azonosítása után – hangsúlyozta a brit egészségügyi miniszter.

Szakértők ugyanakkor óvják a lakosságot a pániktól.

James Naismith, az Oxfordi Egyetem világszerte elismert kutató biológiaprofesszora a BBC közszolgálati rádió pénteki hírműsorának nyilatkozva kijelentette, hogy az új vírusvariáns felbukkanása „nem ok a kétségbeesésre”, mindenekelőtt azért nem, mert a jelenlegi vakcinák továbbra is hatékonyak.

Hozzátette: folyamatosan jelennek meg új gyógyszerek is, és ezek hatékonyságát az új koronavírus-változat szinte bizonyosan nem befolyásolja.

Naismith professzor szerint a járvány eddigi szakaszában sokkal hatékonyabbá vált a betegség ellenőrzés alatt tartását célzó megelőző tevékenység is.

Úgy fogalmazott, hogy az új variáns megjelenése „rossz hír, de korántsem jelenti azt, hogy itt a végítélet napja”.