Tudásközpont nyílt Budapesten, amely Harsányi János, 1994-es közgazdasági Nobel-díjasunk nevét viseli. A szocialista diktatúra elől külföldre menekült tudós Amerikában kapta a kitüntetést, ezért az intézet feladata az ő, és általában Nobel-díjasaink ismertségének növelése. Az intézet alapító vezetőjével, Simon János politológussal beszélgettünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Miért volt szükség egy új intézetre? Sokan úgy gondolják, hogy van már elég belőlük így is. A politikai ellenzék pedig rögtön pénzkidobást kiált…

– A Magyar Nemzeti Bank alapítványi köre segített létrehozni a Harsányi János Tudásközpontot, abból a gondolatból kiindulva, hogy jobban meg kellene becsülnünk Nobel-díjasainkat és az ő szellemi örökségüket.


– Igen, de Harsányi János éppen az a magyar Nobel-díjas tudós, akiről szinte semmit sem tud a közvélemény…

– Nemcsak róla, de többekről sem. A játékelmélet mindig is kedvenc terepe volt, matematikailag értelmezte a helyes döntés lehetőségét, a győzelem és a vereség esélyeit. Mindazt, amit hosszú évtizedek alatt kidolgozott, már a tőzsdéken, pénzügyi kockázatkezelésnél, különféle válságstábok munkájában, sőt, a külkapcsolatok, a biztonságpolitika és a jog terén is alkalmazzák. A kubai disznó-öbölbeli válság idején Kennedy maga mellé rendelte, mint szakértőt. Har­sá­nyi­nak arra kellett választ adnia, mekkora az esélye annak, hogy az akció nyomán kitör a harmadik világháború. Ő bebizonyította, hogy gyakorlatilag semekkora, mert a háború nem érdeke a Szovjetuniónak sem. A játékelmélet később áthatotta közgazdasági, politológiai, sőt etikai írásait, értekezéseit is. Utóbbiakban például azt fejtegette, hogy hosszú távon minden tekintetben az etikus magatartás és attitűd a legkifizetődőbb.


– Polihisztor volt? És ha igen, mi kellett ahhoz, hogy az lehessen?

– Harsányi János mindig azt mondta, hogy indíttatásában a híres Fasori Gimnázium játszott döntő szerepet, ahol nem húztak éles határvonalat az oktatásban a különböző tantárgyak között. Egyébként több világhírű magyar tudós is tanult itt. Harsányi évtizedekkel később azt mondta, hogy a magyar oktatási rendszernek éppen a szakterületek közötti átjárhatóság a nagy érdeme, ami azért is fontos, mert a legérdekesebb dolgok az esetek többségében pont a „tudományos boxok” határterületein rejtőznek.

Fotó: MTI, archív

Harsányi János 1995-ben, egy évvel a Nobel-díj átvétele után (Fotó: MTI, archív)


– Honnan indult Harsányi János a tudomány csúcsai, illetve a Nobel-díj felé?

– Zsidó családban született 1920-ban, a szülei azonban korábban kikeresztelkedtek, és fiuk már katolikus nevelést kapott. A mai Róna utca sarkán volt egy házuk, melynek földszintjén a család saját gyógyszertárat működtetett. Adott volt tehát, hogy Harsányi is gyógyszerésznek készüljön, meg is kezdte a tanulmányait, de közben több mindennel is foglalkozott, a filozófia kötötte le leginkább, és főként Arisztotelész műveit olvasta. Ott is hagyta később a gyógyszerészeti kart, és beiratkozott az egyetem filozófia szakára. Frappáns és híres doktori disszertációt írt 1947-ben, ebben épp az arisztotelészi filozófia egyik tételét kérdőjelezte meg. Mi, vagyis a tudásközpont kutatói hetven év után leltünk rá erre a munkára, mely egy pincében porosodott. Sohasem publikálták, mi viszont füzet formájában kiadtuk.


– Miért távozott Harsányi János külföldre? Elméleti kérdésekkel foglalkozott, amelyekhez nem kellenek drága eszközök, és nem kell talán pénz sem… Vagy Rákosi kergette el?

– Inkább Lukács György. Harsányi 1950-ben hagyta itt az országot, a feleségével és az asszony rokonaival kúsztak át Sopronnál a kerítés alatt. Amint elment, szinte napokon belül letartóztatták kedvenc professzorát és fő mentorát, a szociológus Szalai Sándort, aki egyébként az ELTE-n tanított. Szalai, aki Harsányi szerint kivételes műveltségű ember volt, vitába keveredett, illetve összeveszett Lukács Györggyel. Szalait nemsokára egyetemi előadásáról vitte el az ÁVO, öt év börtönt kapott, le is ülte. Harsányi pedig, aki természetesen Szalai mellé állt a vitában, hamarosan elvesztette a katedráját, utolsó évében visszament dolgozni a gyógyszertárba. Felismerte, hogy nincs más választása, el kell hagynia az országot, különben bezárják őt is. Ennek ellenére mindig jó szívvel gondolt a hazájára, műveltsége, habitusa a magyar kultúrkörben gyökerezett. Büszke volt a magyarságára, akkor is dicsekedett vele, amikor megkapta a Nobel-díjat. Szemben más híres tudósainkkal, Nobel-díjasaink felével, akik letagadták magyar származásukat. Sőt, Harsányi János mindig elmondta, hogy neki az ulti, ez a jellemzően jó szellemi képességeket és nagy kombinatív készséget igénylő magyar kártyajáték adta a legtöbbet játékelméletének a kidolgozásához. Szeretett is ultizni.


– Hogy folytatódott Harsányi János élete a disszidálása után?

– Ausztráliába került, ahol, mint a filozófia doktora, fizikai munkásként dolgozott egy gyárban. Közben elkezdte az egyetemet, matematika szakon. Rájött ugyanis, hogy az őt foglalkoztató nagy kérdésekre csak akkor kaphat választ, ha ismeri a matematika világát. Tíz évet élt Ausztráliában, akkor kapott egy Rocke­feller-ösztöndíjat, és így átköltözött Amerikába. Itt a tudományos élet hamar felfigyelt az írásaira, az azokban rejlő újszerű gondolatokra. Amerikában újabb doktori disszertációt írt, ezúttal közgazdaságtanból. Így került el az USA leghíresebb, legrangosabb egyetemeire is, fő bázisát a Berkeley-n építette ki, itt érte őt a Nobel-díj is, amit egyébként hárman kaptak, megosztva.


– Mennyire értékelte a munkásságát a Kádár-rendszer?

– Semennyire. Szerintem Harsányit egy disszidensnek tekintették, nem többnek. Először a rendszerváltás után látogatott haza, a már Nobel-díjas tudós 1995-ben a Közgazdasági Egyetem díszdoktora lett, és visszavette őt az Akadémia is. Hozzáteszem, az ELTE akkori rektora nem volt hajlandó megadni neki a díszdoktori címet, így került képbe a „Közgáz”. Aztán megint csend lett körülötte idehaza, végül 2000-ben halt meg Amerikában.


– Milyen célkitűzésekkel kezd munkához a tudásközpont?

– Egyrészt szeretnénk összegyűjteni és archiválni a Harsányi János pályájával kapcsolatos dokumentumokat, ami elég nagy feladat, hiszen ezek most különböző helyeken lelhetők fel a nagyvilágban. Aztán szeretnénk hazahozni Harsányi hagyatékát, eddig sajnos nem fogalmazódott meg ez a vágy és igény Magyarország részéről, amin a tudós fia is csodálkozott. A harmadik pedig az, hogy nemcsak hazai, de külföldi szakembereknek is lehetővé tennénk a Harsányi János munkásságával kapcsolatos kutatásokat. Mint mondtam, ő a matematikától kezdve a fizikán, a filozófián, a közgazdaságtanon, a külpolitikán és a biztonságpolitikán keresztül az etikáig mindennel foglalkozott, elég sok ember megfordulhatna nálunk, és vihetné haza a tudós szellemiségét. Mint kiderült, Amerikában Harsányit a számítástechnika terén is jelentős „koponyának” tekintik, egy sorba helyezik Neumann Jánossal.


– Mikor ismerheti meg a hazai közönség a műveit?

– 1947-es doktoriját már kiadtuk. A többit pedig le kell majd fordítanunk, mert Harsányi angolul írt Amerikában. Nyolc nyelven beszélt különben. Dolgozunk már a hatszáz oldalas élettörténetén is, úgy tervezzük, hogy év végére befejezzük a munkát.


– Kiléphet valamikor Harsányi János közvetlen köréből a tudásközpont munkája?

– Bár egy kicsi intézet lesz a miénk, de sokféle szakemberrel dolgozunk, mert sokféle tudományterületet kell lefednünk. Persze, Harsányi bűvkörén túlra is ki kell terjesztenünk a tevékenységünket, ahogy mondtam, játékelméletét nagyon sok területen használják. Júniusban már rendeztünk egy Harsányi János-emlékkonferenciát, ezzel nyílt meg a tudásközpont. Most a különféle szerkezeti egységek talpra állításánál tartunk, a belvárosban lesz a bázisunk. Én abban reménykedem, hogy bármi történjen, továbbra is élvezzük majd az MNB alapítványainak pártfogását. Jeles tervek húzódnak a háttérben, felvetődött, hogy egyetemet kellene létrehozni Harsányi nevével a fiatal tudományos tehetségek támogatására. Ez igazi főhajtás lenne előtte.