Hogy a különböző nagyrasszok és az azokon belüli típusok miért ott alakultak ki, ahol élnek, még mindig nehéz kérdés. Az biztos, hogy a környezet hatása, az ahhoz való alkalmazkodás, a túlélő egyedek sokasodása mind oka a fizikai megjelenés másságának. A másik ok, az említett betegséghalmozódások hatása, ami nyomot hagyhat a küllemen, de az élettani jellegeken is.

Nagyon érdekesnek tűnt eleinte, hogy bizonyos földrajzi régiókban a Landsteiner-rendszeren belüli AB0-ás vércsoportoknak bizonyos fajtája dominál. Eleinte azt gondolták, hogy azon a területen az élettani jellegek közül bizonyos vércsoportok felszaporodásának kedvez a környezet. Az fel sem merült, hogy valaminek a halmozódása úgy is létrejöhet, hogy az eredeti arányból az egyik eltűnik. Jöhettek a nagy járványok, amelyek tömegek életét oltották ki. Tüzetes kutatások azt is felderítették, hogy bizonyos betegségekre más-más vércsoportú emberek érzékenyek. Így az utóbbiak közül többen pusztultak el, az ellenállóbbak túlélték a katasztrofális járványokat, így az ottan többségben lévő, ellenálló vércsoportokat hordozók éltek túl. Hosszú évszázadokon át így kialakult a világ vércsoporttérképe, aminek felismerését a francia Mourantnak köszönheti a tudomány.

A klasszikus vércsoportok védő hatása régóta ismert. Például a kolera fertőzésre a nullás vércsoportú emberek a legérzékenyebbek, az AB vércsoportúak a legimmúnisabbak. Ugyanakkor a nullás vércsoport bizonyos védelmet ad a szifilisz és a malária ellen. Néhány veszélyes járványos megbetegedés az oka bizonyos vércsoportú emberek kiszelektálódásának. Kelet-Ázsia, Kis-Ázsia egyes területein a pestis ellen kevésbé tudnak védekezni a nullás vércsoportúak, vagyis az úgynevezett „pestisgócokban” kevesebb a nullás vércsoporthoz tartozó egyén. A fekete himlő ellen az A és AB vércsoportúak védekezése gátolt, míg a nullás és B vércsoportúak eredményesebben küzdenek. A nagyon veszélyes diftéria iránti fogékonyságot is vizsgálták a vércsoportok antigénjével összefüggésben. Nagyszámú eset alapján kiderült, hogy a B vércsoportúak immunológiailag a legvédettebbek.

A vércsoportokhoz köthető rizikóállapotokat mindig figyelembe veszi az alapos orvos. A gyomorrák az A vércsoportúaknál gyakoribb, a fekély a nullások között. A 2-es típusú cukorbetegség gyakoribb a B és ritkább a nullás vércsoportúak között. A hazánkban közismerten sok kardiovaszkuláris betegséghez köthető rizikó az A vércsoportúaknál gyakoribb csakúgy, mint az iszkémiás szívbetegség, a koleszterinszint fokozott emelkedése is az A vércsoportúak rizikója. A hasnyálmirigyrákot a B vércsoportúak között találták gyakoribbnak. Érdekes felismerés, hogy az autoszomális-dominánsan öröklődő polycisztás vesebetegség (ADPKD) világszerte 1:1000, hazánk délnyugati részében, a B-vércsoportú „keleti romák” között jóval gyakoribb, 1:40 az arány.

Valaha nagyon okosan, az orvosi egyetemek hallgatói is tanultak antropológiát (embertant). Mondhatnák, hogy az orvostudomány az emberrel foglalkozik, ami természetes. De a súlypont a betegségeken, a beteg embereken, a betegségek megelőzésén és gyógyításán van. Miért kellene ehhez embertan? Mert az antropológia tárgya az egészséges ember természetes variációinak kutatása, vizsgálata. Különösen rizikós volt beszélni az emberi különbözőségekről, amikor a politika belépett a tudományba. Rontott a helyzeten, amikor Mendel és Morgan fölfedezte a genetika egyszerű alapszabályait és kiderült, hogy a biológiai egyenlőtlenség létező tényező. Az öntudatra ébredő munkásosztály – Liszenkóval az élen – azonnal támadni kezdte a biológiai tényeket, főleg Mendelt, Morgant, Darwint, a legnagyobbakat. Pedig a társadalmi életben az egyének eltérő képességeivel ma is számolni kell. A liszenkoizmus olyan nagy kárt tett a biológia egy sereg ágában, hogy a lemaradást alig tudták behozni a kirekesztett, üldözött, meghurcolt kutatók. Hazánkban elsősorban Györffy Barna nevét kell megemlíteni, akit tönkretettek, majd rehabilitáltak, csakúgy, mint a zseniális orosz Dubinyint. Így az antropológia, a genetika, a pszichológia nem kívánt tudományágak lettek. Talán így maradt el az orvosok tanrendjéből az antropológia is, amit Budapesten korábban a neves anatómus Lenhossék Mihály oktatott.

Miért lenne szüksége az orvosoknak fizikai antropológiára? Mert ha jól ismerik a természetes emberi variációkat, nem fordulhat elő, hogy kórosnak tekintik az esetlegesen eltérő, de egészséges változatokat. A laboratóriumban használt referencia-értékek nálunk az europid nagyrasszra jellemző értékek átlagából kerülnek ki. Ilyen az átlagos pulzusszám, a „normális” testhőmérséklet, a vérnyomás és sok egyéb. Attól, hogy egy vietnami vagy maszáj ember esetében valamelyik érték magasabb vagy alacsonyabb, nem biztos, hogy beteg. Náluk mások az átlagértékek.

A magyarság körében is vannak olyan betegségek, amelyeket keleti származásukkal hoztak magukkal Európa szívébe. De az is nagy súllyal esik a latba, hogy a több ezer kilométerről a Kárpát-medencébe honvisszafoglalással érkező etnikumok – a hunoktól a kunokig – annyira más környezetbe érkeztek, hogy az alkalmazkodás igencsak igénybe vette a szervezetüket, legyengítette immunrendszerüket, keveredve más európai népekkel addig ismeretlen betegségekkel találkoztak.

Nemrég hunyt el Kopp Mária professzor, aki nagyon érthetően és hihetően támasztotta alá a lelki, családi, társadalmi változások hatására kialakuló, súlyos következményekkel járó betegségeket. Mindennek karakterológiai okai is vannak, mivel a magyarok nemcsak egyedként, de mint nemzet is ragaszkodnak függetlenségükhöz, nem tűrik el mások diktátumait, öntörvényűek, így sok konfliktuson kell átküzdeniük magukat. Talán ezért is nagyon „előkelő” helyen állunk a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálokok között is. De az öngyilkosság, a rosszindulatú daganatok terén is élmezőnybe tartozunk. A kóros szenvedélyek elterjedése még ront a helyzeten, az alkoholizmus, a dohányzás, a kábítószerek hatással vannak az egészségre. A több mint 2,6 millió dohányzó magyar közül minden második e szokása következményeként veszti életét; átlagosan 9 évvel rövidítve meg a várható életkort. A tömény italok fogyasztásának tudatos vagy tudat alatti oka a tudat elhomályosítása, a problémák okozta feszültség oldása. Sajnos hihetetlen mértékben elszaporodott Erdélyben a magyarság körében a tömény alkoholok és különböző otthon készített kotyvalékok fogyasztása. Nem léphet be egy vendég úgy egy székely portára, hogy ne kerülne elő a pálinka, akár napjában többször is. Mentség nincs, a kitöltött pálinkát el kell fogyasztani, még jó, ha nem „cujka”. A szokás elterjedésének igen sok oka van, erre most nem térhetünk ki, de a székelyföldi magyarok túlélését, a családok egységét, gyermekek vállalását a vizespohárral ivott pálinka nem segíti elő.

A szervezetbe jutó alkohol a májban az alkohol-dehidrogenáz (ALD) enzimrendszer hatására acetaldehidre bomlik. Utóbbit a máj egy másik enzimje az acetaldehid-dehidrogenáz (ALDH) ecetsavra bontja. A szeszes italok fogyasztása eltérő hatást váltanak ki még aszerint is, hogy milyen genetikai közegből származnak az aktuális ivók. Belső-Ázsia népeinél arcvörösödés, pulzusfokozódás, gyomorégés, hasmenés, izomgyengeség stb. jelentkezhet. A kelet- és belső-ázsiai népeknél az ALDH enzimrendszer ALDH-1 izoenzimének kismértékű hiánya – így a magyarok körében is – gyakoribbá teszi az alkohol okozta májbetegségeket és az elhalálozást. A magyarság körében az ALDH-1 izoenzim hiánya közbülső értéket mutat az indoeurópaiak és a mongolid nagyrassz között. Érdekes a tejérzékenység gyakoriságának magas száma a magyarok körében. A minap egy egészségügyi (!) folyóiratban olvastam, hogy a cikk írója nem tudott napirendre térni efölött. Pedig egy kis antropológiai tájékozottság megadta volna a választ.

A tejben lévő tejcukor bontóenzime – a laktáz – az újszülöttnél még megvan, mert az anyatej tejcukrát (a laktózt) ez bontja. Később némelyik gyerekben a laktázenzim aktivitása csökken, a tej fogyasztása hányingert, puffadást, hasmenést, majd kóros súlycsökkenést vált ki. Észak-Európában a laktáz alacsony értéke vagy hiánya ritka, vagy nem is fordul elő. A törzsökös magyarok 37 százaléka az alacsony laktáz-értékűekhez (LDC) tartozik. Ez volt az oka eleink tejerjesztésének – a kumisz készítésének – mert csak lebontott formában tudták a tejet megemészteni. Tehát nem alkoholos ital nyerése céljából erjesztették a tejet! A magyar gyermekek egy jó része ma is tejérzékeny, de többségük sajtot, joghurtot, kefirt képes fogyasztani.

Belső-Ázsia török népeinél az atipikus koleszterináz (egy ritka enzim) van jelen a koleszterinázzal szemben, ami műtéti altatáskor bizonyos izomlazító beadása után légzészavart, sőt halált vált ki. Európában ez a ritka enzim a magyaroknál a legalacsonyabb. Említhetnénk még az acetiltranszferázt, amely ugyancsak belső-ázsiai török népek körében és a magyaroknál a legalacsonyabb, aminek következtében bizonyos gyógyszerek (például tbc elleni) lassabban vagy gyorsabban bomlanak le. Az indoeurópai népek között a lassú lebomlásúak aránya magas (50 százalék fölötti), a belső-ázsiai török népeknél és a magyarságnál ez az érték 10-22 százalék közötti.

Sorolhatnánk tovább a különböző ritka betegségeket, amelyek a származásra is utalnak. Ezek után nem lehet vitás, hogy a magyarság gyakorlatilag a török népek nagy családjába tartozik, és testileg semmi köze a finnugor népekhez. Ezek a tulajdonságok olyan erősen kötődnek a biológiai jellemzőkhöz, hogy gyakorlatilag ma is hordozzuk azokat, csak figyelni kell rájuk.

Hankó Ildikó