Fotó: MTI/Vajda János
Varga Judit igazságügyi miniszter, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke (b), Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j) és Kolozsvári Zoltán, az ÉPKAR Zrt. projektvezetője a Miskolci Egyetem tízmilliárd forintból épülő Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrás Ház bokrétaünnepén a szerkezetkész épületben, a Miskolci Egyetem építési területén 2022. június 24-én

Varga Judit igazságügyi miniszter, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke az eseményen azt mondta: egy évvel ezelőtt tették le az épület alapkövét, az avatás 2023 májusában várható.

Hirdetés

Az európai szintű tudásközpontközpont és levéltár az egyetemi modellváltás szimbóluma. Az épület és a benne helyet kapó intézménykomplexum az egyetemi modellváltás kézzel fogható, bejárható, látványos része lesz – tette hozzá.

„Közgazdasági tény, hogy az állami beruházások jelentős multiplikátor hatással, munkahelyek teremtésével, az infrastruktúra javításával és a közszolgáltatások emelésével meghatározó mértékben járulnak hozzá a gazdasági folyamatokhoz” – mondta.

A kormány biztosította, hogy a fontos beruházásokat ne kelljen félbehagyni még egy kisebb konjunktúra idején sem – közölte a miniszter.

Korábban írtuk

Az adatelemző és levéltári központ igazi kincsesbánya lesz az egyetemi hallgatóknak és a fiatal kutatóknak. Az új központban folyamatosan digitalizálják majd a múlt dokumentumait – közölte Varga Judit.

Állandó egyetemtörténeti kiállítás és kulturális funkciók, mini tudományos látvány- és élményközpont is helyet kap a jövőre elkészülő új épületben. Ebben a fejlesztésben is az látszik, hogy a Miskolci Egyetem a hagyományaira alapozva újul meg – mondta.