Hirdetés

A beszélgetésben, amelyet a Magyar Nemzet idéz, felvetették a tudósnak, hogy egyesek szerint száz gender is létezik.

Úgy válaszolt, őt ez nem érdekli, biológusként számára két nem van és kész.

Richard Dawkins brit biológust a „világ egyik legbefolyásosabb és legmegosztóbb gondolkodójaként” mutatják be. Korábban az Oxfordi Egyetemen is tanított, nagy sikert arató, de egyúttal nagy port felverő könyvei, mint az Isteni téveszme, vagy az Önző gén, a magyar olvasók számára is ismerősek lehetnek.

A témáról szóló beszélgetés egyébként úgy indul, hogy Piers Morgan felveti, tudósok egy csoportja listát készített azokról a szavakról, amelyeket politikailag inkorrektnek tartanak, és olyanok kerültek közé, mint a férfi, nő, apa vagy anya. A Fox News emlékeztetett rá, hogy Richard Dawkins már akkor úgy reagált a felvetésre, „erre az egyetlen lehetséges válasz, hogy elutasítóan kinevetik”.

A teljes cikk ITT olvasható.

Korábban írtuk