Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy az országos intézetek több neves szakemberének bevonásával elkészített kezelésrend komoly segítséget jelent mind a betegek, mind az orvosok számára.

Hirdetés

A protokoll elkészítésére azért volt szükség, mert a jelenlegi megbetegedések után közel 40 százalékban jelentkeznek panaszok és tünetek – mondta a miniszter. Hozzátette: részben légzőszervi, részben keringési elégtelenség maradhat vissza, gyakori a fejfájás, végtagfájdalom, fáradtságérzet és a lelki problémák. 

Elkészült a Post Covid-19 szindróma szakmai protokollja

Post Covid-19 ambulancia felállítását tervezik az országos intézetekben, az egyetemek klinikai központjaiban és a megyei kórházakban – jelentette be Prof. Dr. Kásler Miklós, hozzátéve: a járvány csökkenése majd megszűnése után pedig lehetőség lesz arra is, hogy ilyen betegek ellátására rehabilitációs osztályok jöjjenek létre. A miniszter tájékoztatása szerint azért volt szükség a Post Covid-19 szindróma szakmai protokolljának elkészítésére, mert a koronavíruson átesett betegek 40%-ánál jelentkeznek utólag panaszok.

Posted by Emberi Erőforrások Minisztériuma on Saturday, March 20, 2021

A miniszter a videóban hangsúlyozta, hogy a protokoll hatékony segítséget nyújt a kórházi orvosok számára, közérthető módon segíti a kórházak dolgozóit a fertőző betegek ellátására való felkészülésében és gyakorlatában. Bemutatja, hogy mit kell tenni a fertőzésre gyanús személyeknek, ha megbetegedés tüneteit észlelik magukon, és hova fordulhatnak az egészségügyi ellátórendszeren belül – mutatott rá a tárcavezető. 

A protokollal kapcsolatban kiemelte, hogy magában foglalja a prognózis és kezelés alapelveit, kitér a képalkotó vizsgálatok alkalmazására, a mintavételi eljárásokra, valamint a laboratóriumi vizsgálatra kijelölt intézmények elérhetőségére is. A nemzetközi ajánlások figyelembevételével bemutatja többek között az egyéni védőeszközök alkalmazásának helyes gyakorlatát, az egészségügyi személyzet, betegekkel való közvetlen érintkezésének szabályait – közölte.

Korábban írtuk

A eljárásrend jövőjével kapcsolatban elmondta: a minisztérium poszt-Covid-19 ambulancia felállítását tervezi az országos intézetekben, az egyetemek klinikai központjaiban és a megyei kórházakban. A járvány csökkenése, majd megszűnése idején lesz lehetőség arra is, hogy poszt-Covid rehabilitációs osztályokat is kialakítsunk – zárta üzenetét a miniszter.