Ép test, ép lélek

– Professzor úr! Mennyire jellemző a fizikai inaktivitás világszerte, és milyen a hazai népesség fizikai állapota?

– A számítógép, a mobiltelefon és a televízió képernyőire figyelő, a fizikai munkától eltávolodott mai civilizált élet sajnálatos módon kevésbé igényli a mozgást. Egy átfogó WHO-publikáció szerint a krónikus, nem fertőző betegségek fizikai inaktivitással járó világméretű asszociációja hat-tíz százalék közé tehető, és a fizikai inaktivitásnak tulajdonítható halálozások becsült száma világszerte évente több mint ötmillió fő. A sporttevékenység által végzett fizikai aktivitás mutatói a teljes magyar lakosság körében még drámaibbak. A populáció több mint fele soha semmilyen sporttevékenységet nem végez, negyede csak havonta egy-három alkalommal vagy ritkábban, tehát elmondható, hogy népességünk háromnegyede fizikailag inaktív. A hazai férfiak több mint hat, míg a nők közel tíz százaléka csak nagy nehézséggel, vagy egyáltalán nem képes ötszáz métert gyalog, sík terepen, segédeszköz nélkül megtenni.

– Milyen fiataljaink állapota?

– Egy néhány éve végzett nemzetközi tanulmány alapján a helyzet körükben is elszomorító. A megkérdezett diákok harmada kevés, több mint egynegyedük pedig nagyon kevés fizikai aktivitást mutat, és csak közel egyötödükre jellemző, hogy eleget mozognak. A lányok mozgásaktivitása szignifikánsan alacsonyabb a fiúkénál. A NETFIT program tesztjei a fiatalok leggyengébb eredményeként az állóképességi ingafutást és a hátizmok nem kellő erejét mutatták az egymást követő években, míg a túlsúly és az elhízás aránya érezhetően emelkedett.

– Milyen következményekkel jár mindez?

– A fizikai inaktivitás civilizációs népbetegségekkel való kapcsolata a bizonyítékokon alapuló orvoslás szigorú kritériumai szerint is igen szoros. Ezek közül is kiemelkednek az anyagcsere-betegségek, mint az elhízás, a kettes típusú cukorbetegség, a zsíranyagcsere-zavarok, vagy a húgysavanyagcsere-zavaron alapuló kösz­vény. Elhízás vonatkozásában Magyarország Európában listavezető lett, és a világ összes országa tekintetében csak az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland előzi meg. De ugyanilyen fontos a szív- és érrendszeri betegségek, tehát a hipertónia, a koszorúsér-elzáródás vagy a sztrók kialakulásában igazolt kockázati szerep. Sőt egyes daganatok, például az emlő- és vastagbéltumorok, vagy a mentális betegségek, így a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór rizikótényezői között is egyaránt szerepel a fizikai aktivitás hiánya. És akkor még nem szóltunk szűkebb szakterületem, a mozgásszervi betegségek világáról.

– Ott milyen kórképek kialakulásában szerepel a fizikai inaktivitás kockázati tényezőként?

– Az összefüggés fiatal és idősebb korban egyaránt markáns. A gyermek- és serdülőkorúak tartási és statikai rendellenességei, vagyis a hanyag tartás, a gerincferdülés, a háti gerincgörbület fokozódása, vagy a láb különböző deformitásai hátterében az inaktivitás komoly rizikótényező. Felnőttkori következmények az akut és krónikus derékfájás, valamint a porckopásos gerinc- és végtagízületi elváltozások. De a fiatalkori maximális csonttömeg létrejötte és a kellő csontsűrűség kialakítása, illetve később a csontritkulás megelőzése szempontjából is meghatározó a fizikai terhelés, ami a csigolyák csontépítő sejtjeinek vertikális irányú tartós ingerlését jelenti, például a saroknak a földhöz történő ütődésével.

– Látva a hazai populáció veszélyeztetettségét, milyen intézkedések születtek eddig?

– Ide tartozik a mindennapos testnevelés tíz éve történt kötelező bevezetése az általános és középiskolákban, ami a számos infrastrukturális és szervezési nehézség ellenére a mozgáskészség fejlesztésével komoly előrelépést jelentett. Ehhez kapcsolódik az úszás- és a néptáncoktatás erősítése, valamint a hazai diáksportmozgalom felélesztése. Mindezek hatását hosszú távon lehet majd megítélni. A felnőtteknél kedvező jelként értékelhetjük egyes úgymond trendi mozgalmak, mint a kocogás, a nordic walking, a futás, a fitnesz vagy a sportparkok használatának előtérbe kerülését, amelyeket élesen el kell választanunk a túlzó test­építés mozgásszervekre gyakorolt káros hatásaitól. Az utóbbi években az is egyértelművé vált, hogy átfogó országos program, intézeti vezetés és tudományos megalapozottság nélkül nehéz lesz meghaladni az aktuális helyzetet. Ez a felismerés vezetett az öt népegészségügyi program egyikeként megszületett Nemzeti mozgásszervi program (Nemop) létrejöttéhez, a 2021-ben megalakult Országos Mozgásszervi Intézet (Omint) megalapításához, valamint az idén a Magyar Tudományos Akadémia Mozgásszervi- és Sporttudományi Bizottságának létrehozásához.

– Mik a legfontosabb célkitűzések?

– Abból indultunk ki, hogy a mozgásszervi kórképek a magas számuk, a következményes keresőképtelenség és rokkantság, az egyes kórképekhez asszociált magasabb halálozás és az extrém költségek miatt hazánkban a kiemelkedő népegészségügyi betegségek között foglalnak helyet. Ennek oka elsősorban az életkor megnövekedése és az előidéző tényezők erősödése. Ez utóbbit döntően az egészségtudatos magatartás alacsony szintje okozza. A mozgásszervi program tervezésekor mindegyik korosztályra komoly figyelmet fordítottunk, de tisztában vagyunk vele, hogy a társadalmilag beágyazott, nehezen módosítható egészségmagatartás miatt a legnagyobb hatékonyság a fejlődésben lévő fiatalokra fókuszáló egészségfejlesztési beavatkozásoktól várható. Ezek tartozhatnak az elsődleges megelőzés körébe, amikor a betegséget kiváltó okokat, vagy a kockázati tényezőket próbáljuk meg eliminálni, de lehetnek a másodlagos megelőzés eszközei is, amikor szűréssel a még tünet- és panaszmentes, de már elindult betegség kialakulását kíséreljük meg visszafordítani. A harmadlagos megelőzés a már kialakult betegség rosszabbodását és szövődményeinek létrejöttét igyekszik meggátolni. A program kiemelt célja egy fizikailag terhelhető, egyenes tartású, rendszeres mozgásigényű generáció felnövekedésének elősegítése, amit elsősorban a kisiskolások egészséges életmódra történő integrált nevelésével, mozgásszervi állapotuk felmérésével és speciális mozgásprogramok elindításával szeretnénk elérni. Időskorban a csontritkulás miatt kialakuló csonttörések jelentik az egyik legfőbb gondot, ezért ezen korosztály esést megelőző programjai megkerülhetetlenek. Természetesen minden korosztályban kiemelt figyelmet fordítunk a fogyatékkal élőkre, ezzel is elősegítve társadalmi integrációjukat.

– Önt idén tavasszal a Magyar Tudományos Akadémia újonnan létrehozott Mozgásszervi- és Sporttudományi Bizottsága elnökévé választották. Kik kerültek be a bizottságba és milyen feladatokat tűztek ki maguk elé?

– A mozgásszervi és a sporttudományi szakterület az elmúlt évtizedben világszerte komoly fejlődésen ment keresztül, amit a hazai kutatásokban és népegészségügyi vonatkozásokban egyaránt hasznosítani szükséges. Az MTA vezetése ezért hozta létre idén márciusban az Akadémia Mozgásszervi- és Sporttudományi Osztályközi Állandó Bizottságát az Orvosi Tudományok Osztálya gesztorsága alatt, amelybe öt akadémiai osztály delegált tagokat a két szakterület legkiválóbb képviselőiből. Ezzel a mozgásszervi és a sporttudomány akadémiai szintre emelkedett. A bizottság legfontosabb feladatai között a konzervatív és operatív mozgásszervi medicina, valamint a sporttudomány területén a tudományos munka koordinálása, a kutatási irányelvek kijelölése, hazai és nemzetközi munkakapcsolatok kiépítése, szakmai állásfoglalások készítése és tudományos konferenciák rendezése szerepel. 

– Hogyan kapcsolódik a bizottság munkája a Nemzeti mozgásszervi programhoz?

– A bizottság tudományos támogatást és megalapozottságot kíván nyújtani a nép­egészségügyi programhoz, de a társadalom fizikai aktivitásának és az egészséges életmód iránti fogékonyságnak a növelése is fontos szempont. Kutatási programunk főbb elemei az iskoláskorú gyermekek testi- és szellemi egészségnevelésének elősegítése, a rendszeres testedzés élettani és kórtani hatásainak kutatása, a sportteljesítményt befolyásoló tényezők szerepének elemzése, a sport magatartás- és társadalomtudományi vonatkozásainak vizsgálata, illetve a mozgásszervi gyógyászatban használható diagnosztikai és terápiás eljárások fejlesztése. Ez utóbbi területen vizsgáljuk a mesterséges intelligencia minél szélesebb alkalmazásának lehetőségét is. Mindezek együttesen a sportbeli teljesítmények fokozása mellett elvezethetnek társadalmunk fizikai aktivitásának és teljesítőképességének növeléséhez, és a mozgásszervi betegségek számának csökkenéséhez. 

– Az Országos Mozgásszervi Intézet főigazgatójaként hogyan látja intézménye szerepét a mozgásszervi betegségek elleni küzdelemben?

– Az Omintot tavalyi alapították meg két nagy múltú és komoly presztízsű intézmény, az ORFI és az OORI fúziójával. Az intézmény kiemelt országos szintű beteg­ellátást végez, beleértve a máshol nem kezelhető, diagnosztikus vagy terápiás problémákat okozó felnőtteket és gyermekeket. A teljes mozgásszervi portfólió a reumatológia és a rehabilitáció összes ágát érinti, az immunológiától a biológiai terápián át az ortopédiai műtétekig, valamint a súlyos agy- és gerincvelősérültek, a sztrókon átesettek és az autoimmun betegek rehabilitációjáig. Ez utóbbiban már robotasszisztált kezelési lehetőségeket is használunk. Elnyert pályázat révén az intézet nemrég a legmodernebb laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai műszerekkel gazdagodott, többek között kettős energiájú CT-vel és funkcionális MRI-készülékkel. Az intézet emellett országos szakmai-módszertani irányítási, innovatív kutatási és oktatási feladatokat lát el, tevékenysége alapvetően határozza meg a hazai mozgásszervi beteg­ellátás színvonalát. Ugyanakkor feladata ezen kórképek prevenciója is, ezért kezdeményező és irányító szerepet vállalt a nép­egészségügyi programban.

– Ép testben ép lélek – tartja a latin közmondás. Egyetért ezzel?

– A Juvenalistól származó mondat eredetileg nem kijelentő, hanem óhajtó módban született és így szólt: „orandum est ut sit mens sana in corpore sano”, vagyis „imádkozzunk azért, hogy ép testben ép lélek legyen”. Eszerint a rómaiaknál a test még természetszerűleg ép volt, csak ép lelket kellett kérni hozzá. A civilizáció nyújtotta elpuhulással mára eljutottunk oda, hogy testünk épségéről is tudatosan gondoskodnunk kell. Ezért az eredeti közmondást így módosíthatnánk: „faciendum est, ut sit corpus sanum”, vagyis „tennünk kell azért, hogy ép testünk legyen”.