Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2022. május 11. Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelõs államtitkár beszédet mond Európa legnagyobb beporzótárlata megnyitóján a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM) 2022. május 11-én. Az év végéig látható kiállítás a méhek és más beporzók pusztulására, annak következményeire hívja fel a figyelmet.
Hirdetés

„A természet fenntarthatóságával foglalkozó tudásnak akkor van értelme, ha megmutatjuk, mit jelent a hétköznapokban. A beporzó tevékenységnek Magyarországon százmilliárd forintokban mérhető haszna van, a kiállítás demonstratív, interaktív, kézzel fogható formában mutatja be, milyen sok tennivalónk van a méhet megmentésében” – mondta köszöntőjében Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára.

Mint fogalmazott, a magyar kormány elkötelezett a fenntarthatóság mellett. A Tehetsz méh többet! – Zümmögés a múzeumban című tárlat az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Tehetsz méh többet! program közös munkájával valósult meg. Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója azt emelte ki, hogy a múzeum elmúlt időszakban nyílt kiállításai közül ezen dolgozott együtt a legtöbb intézmény és szervezet. A vezető az esemény sajtóanyagában kitért arra, hogy a mostani tárlat koncepciójáról és látványvilágáról a kanadai Ontario Science Centre-rel is egyeztettek.

Vida József, a 2020-ban indult Tehetsz méh többet! program alapítója megemlítette, hogy az Egyesült Államok több régiójában szinte teljesen eltűntek egyes vadon élő beporzók, és a gazdák kénytelenek komoly pénzeket fordítani arra, hogy háziméhekkel pótolják őket. Kitért arra, hogy a beporzók pusztulásának veszélye mellett a Tehetsz méh többet! programmal a mézfogyasztást is népszerűsítik.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2022. május 11. Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelõs államtitkár (k), Rúzsa Magdi, a Tehetsz méh többet! program nagykövete (b2), Vida József, a Tehetsz méh többet! kampány alapítója (b), Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke (j2) és Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM) fõigazgatója (j) Európa legnagyobb beporzótárlata megnyitóján a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM) 2022. május 11-én. Az év végéig látható kiállítás a méhek és más beporzók pusztulására, annak következményeire hívja fel a figyelmet. MTI/Koszticsák Szilárd

A tárlat rovarperspektívából mutatja be a beporzók, köztük az emberiség számára legfontosabb faj, a háziméh munkáját, életünkben betöltött szerepét és a méhészet fejlődését. Apiterápiás ház (kaptárlevegős szoba), méhles, élethű animációk és valódi felvételek, beporzópreparátumok, személyautó nagyságú, virágport szállító méh és számítógép-vezérelt méhecske is várja a látogatókat. A kiállítás kiemelt célcsoportja az iskolás korosztály.

Korábban írtuk

A tárlat egyik különlegessége, hogy a bemutatótérhez vezető folyosót egy évig a Tehetsz méh többet! kampány óvodai rajzpályázatára érkezett mintegy 6300 rajz díszíti havi váltásban, amelyeket hat ország 468 településének 707 óvodájából küldtek be.

A 250 négyzetméteres kiállítási terület első része a különböző beporzók életére, munkájára és a természetben betöltött szerepére fókuszál, központi eleme egy személyautó nagyságú, 3D-nyomtatással is készült, virágport szállító méh és egy számítógép-vezérelt méh. A tárlat második része átfogó képet ad a méhészetről és a méhészeti eszközök, kaptárak fejlődéséről, a mézkészítés folyamatáról, valamint bemutatja a beporzók növénytermesztésben és élelmezésben betöltött pótolhatatlan szerepét. A növényi alapú élelmiszerek hetven százalékának előállításához szükség van a beporzók munkájára, amelynek helyettesítésére ez idáig nem találtak hatékony megoldást a szakemberek. Az ENSZ szerint a beporzók, főként a méhek és a lepkék több mint 40 százalékát fenyegeti kihalás.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a 96. születésnapját négy nappal ezelőtt ünnepelte Sir David Attenborough természettudós, akinek gondolatát vitték tovább a kiállítással: „Ha mi és a többi gerinces máról holnapra eltűnnénk, a fennmaradó élővilág nagy része ezt átvészelné. De ha a gerinctelenek tűnnének el, az ökoszisztéma összeomlana”.

Mint elhangzott, a világon mintegy 25 ezer méh faj él, Magyarországon hétszáz van jelen. „Anyaként még inkább látom, milyen fontos, hogy vigyázzunk a méhekre, mert nagyon sok minden múlik rajtuk. Fontos, hogy minél korábban fel tudjuk hívni a gyerekek figyelmét a téma fontosságára, hiszen az ő életük múlik rajta” – mondta Rúzsa Magdi, a Tehetsz méh többet! program nagykövete a megnyitón.