Az antarktiszi jégmezők mélyén találták meg a legrégebbi modern madár fosszíliáját
Evolúciós jelentőségű felfedezés
Egy 69 millió éves maradvány vethet véget a modern madarak eredetéről folyó vitának.
Julia Clarke, a Texasi Egyetem paleontológusa 1992-ben találta meg az első Vegavis iaai fosszíliát. A „Vegavis” név a lelet megtalálási helyére, az antarktiszi Vega-szigetre utal, az „avis” pedig latin szó, amely madarat jelent, tehát a név „Vega-szigeti madárként” fordítható. Az „iaai” rövidítés arra az argentin kutatóintézetre vonatkozik, ahol a fosszíliát vizsgálták. Julia Clarke megállapította, hogy a faj kapcsolatban áll a modern madarakkal, különösen a vízimadarakkal, azonban a tudósok sokáig hiányolták a kirakós egyik kulcsfontosságú darabját: a lény koponyáját. Ezt húsz évvel később, egy 2011-es expedíció során találták meg, azonban csak most sikerült kielemezni. Az erről szóló tanulmányt a Nature folyóiratban közölték február 5-én.
A több mint harminc éve talált lenyomat nem adhatott annyi információt a madár fajáról vagy eredetéről mint a koponya, amely olyan anatómiai sajátosságokat tartalmaz, amelyek segítenek meghatározni az élőlények közötti rokoni kapcsolatokat és evolúciós történetüket. A koponya, amely 69,2 és 68,4 millió év közötti, lehetővé teszi a tudósok számára e faj mélyebb megértését és a madarak családfáján elfoglalt helyének pontosabb meghatározását. Kiderült, hogy a Vegavis iaai olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek hasonlítanak a mai madarakhoz, ellentétben a jura és kréta időszakban élt premodern madarakkal. Például ennek a madárnak az agya és a felső csőre hasonló a modern madarakéhoz, míg a legtöbb premodern madár felső csőre egyetlen csontból állt, amelynek a tetején egy kisebb csont található.
A tudósok 3D-s rekonstrukció segítségével felfedezték, hogy ennek az ősi madárnak hosszú, keskeny csőre volt, amelyet erős állkapocsizmok erősítettek meg. Ez a felépítés hasonlít a modern búvármadarakhoz, amelyek ilyen csőrrel és izmokkal halak fogására specializálódtak. A Vegavis iaai koponyájának felépítése nagyon jól alkalmazkodott a környezetéhez, és ez az alkalmazkodás már nagyon korán megjelent az evolúció folyamán. A tudósok szerint ez azt mutatja, hogy az élőlények már nagyon korán elkezdtek specializálódni és alkalmazkodni a környezetükhöz. A Vegavis iaai további számos olyan jellemzővel rendelkezett, mint a modern madarak. Nem volt foguk és az agyban a látólebenyek, amelyek a vizuális információkat elemzik, a fej alsó részére tolódtak. Ez az evolúciós változás biztosítja a modern madaraknak a jobb navigációs és vadászati képességeket.
A faj egy időben élt az olyan dinoszauruszokkal, mint a Tyrannosaurus rex, és valószínűleg túlélte a kréta végi tömeges kihalást.
A kréta időszak végén, kb 66 millió évvel ezelőtt egy hatalmas aszteroida csapódott a Földbe, amely az összes nem madár dinoszaurusz kihalását okozta. A szárazföldi madarak és a vízimadarak már a dinoszauruszok korában is léteztek, és a legkorábbi modern madarak közé tartoztak. Az aszteroida becsapódása után a madarak gyors evolúciós változásokon mentek keresztül, hogy alkalmazkodjanak az új környezetükhöz. Kutatók szerint a modern madarak közötti divergencia (szétválás) valószínűleg még a tömeges kihalás előtt történt, tehát a különböző madárcsoportok már korábban elkezdtek fejlődni és eltérni egymástól. Mivel a korai madarak fosszilis maradványai nagyon ritkák, így nehéz pontosan meghatározni, hogyan fejlődtek és különböztek egymástól. Bár vannak bizonyítékok arra, hogy a Vegavis iaai kapcsolatban áll a modern madarakkal, még mindig nem teljesen tisztázott, hogy ez a faj a modern kacsák és libák közvetlen őse.
Amikor a Vegavis iaai élt, a Földön sokkal melegebb volt az éghajlat, mint ma, például az Antarktiszt növényzet borította. A Vegavis iaai a becsapódás helyétől, a Yucatán-félszigettől távol élt, így nagyobb eséllyel élhette túl a katasztrófát.
Ez a 69 millió éves lelet vethet véget a modern madarak eredetéről folyó vitának.
A legtöbb tudós egyetért abban, hogy a modern madarak a kréta időszak végén, az aszteroida becsapódása után kezdtek kialakulni. Az új felfedezés azonban azt igazolja, hogy a modern madarak már a tömeges kihalás előtt is léteztek, és a Vegavis iaai lehetett az egyik legkorábbi modern madár. Patrick O’ Connor a tanulmány társszerzője és az Ohio Egyetem evolúciós biológusa szerint ez a felfedezés még csak a kezdet, mert a kréta időszaki antarktiszi kőzetek további információkkal szolgálhatnak például arról, hogyan reagáltak az ökoszisztémák a tömeges kihalási eseményekre és a globális környezeti változásokra.
